NASCAR: Újra teljes szezonos versenyző lesz AJ Allmendinger

A Kaulig Racing hivatalosan bejelentette, hogy két részidős szezont követően 2021-ben már teljes munkaidős versenyzőként fogják alkalmazni AJ Allmendingert.
A 38 éves pilóta utoljára 2018-ban teljesített komplett idényt még a NASCAR királykategóriáját képező Cup Seriesben.
Ezt követően a másodosztályú Xfinity Seriesben folytatta tovább a Kaulig jóvoltából.
2019-ben öt futamon vett részt, megnyerve a Charlotte Motor Speedway rovalján rendezett Drive for the Cure 250-et.
hirdetés
Idén már tizenegy fordulón vett részt, ebből hatszor zárt a legjobb ötben, nyerni tudott az Atlanta Motor Speedwayen, valamint újra elsőként látta meg a kockás zászlót az eső miatt rendkívül kaotikusan alakult, technikás charlotte-i vonalvezetésen.
„Újra örömmel vagyok jelen a NASCAR-ban és őszintén jól érzem magam a pályán és azon kívül is” – idézi a csapat hivatalos sajtóközleménye Allmendinger.
„Nem lehetek elég hálás Matt Kaulignak és [a versenyzésért felelős igazgató] Chris Rice-nak, hogy esélyt adtak számomra a versenyzésre 2019-ben, amit folytathattam 2020-ban is. Nagyon szeretek részese lenni ennek a csapatnak és látni a növekedésüket. Ennek köszönhetően a lehetőség, hogy teljes szezonra visszatérjek hozzájuk jövőre olyasmi volt, amit nem tudtam elszalasztani.”
A 2021-es Xfinity-szezon február 13-án, a Daytona International Speedwayen veszi kezdetét.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough