Flashback: A 2020-as NASCAR Cup-szezon legérdekesebb statisztikái

Flashback: A 2020-as NASCAR Cup-szezon legérdekesebb statisztikái
credit:NASCAR
Flashback: A 2020-as NASCAR Cup-szezon legérdekesebb statisztikái

A 2020-as NASCAR szezon során olyan dolgokat láthattunk, amikre mindeddig soha nem volt példa a sport történetében. Ezekről nemrég egy képösszeállításban is megemlékeztünk, úgyhogy most a megkérdőjelezhetetlen számadatokon van a sor.

Lássuk tehát, statisztikai szempontból milyen érdekességeket is hozott az idei év a Cup Series számára.



  • Chase Elliott 24 évesen és 11 hónaposan zsebelte be az idei Cup-szezon bajnoki címét. Ezzel a királykategória történetének harmadik legfiatalabb trónfoglalójává vált Bill Rexford (1950 – 23 esztendős) 1950-ben és Jeff Gordon (1994 – 24 esztendős) után.
  • Chase harminckét év után az első olyan versenyző lett, aki nem csak a bajnoki címet szerezte meg, de a rajongók a szezon legnépszerűbb pilótájának is megválasztották. Ezt utoljára édesapja, Bill Elliott monhatta el magáról 1988-ban.
  • Kevin Harvick összesen kilenc győzelmet aratott az idény során. Ennyi futamot utoljára 2008-ban, Carl Edwards tudott nyerni, de Harvickhoz hasonlóan ő sem volt képes ezeket bajnoki címre váltani.
  • 2020-ban tizenhárom pilóta látogathatott el a Victory Lane-re.
  • A szezon összesített, 9914 köréből Harvick 9911-et teljesített. A Stewart-Haas Racing veteránja csak a júniusi Martinsville-i és homesteadi, valamint az őszi, texasi versenyeket zárta egy-egy kör hátrányban.
  • Harvick emellett az egyetlen olyan pilóta lett a mezőnyben, aki mind a 36 versenyen meglátta a kockás zászlót.

hirdetés


  • Mindössze két teljes szezonos versenyző tudott az idény során csak egyetlen top 5-ös helyezést hozni: Bubba Wallace és Ty Dillon.
  • Hatnak még ennyire sem futotta: Michael McDowell, Corey LaJoie, Ryan Preece, John Hunter Nemechek, Quin Houff és Timmy Hill az össes futamot a legjobb 5-ön kívül zárta.
  • Csak három versenyző tudott 1000-nél több kört az élen tölteni: Harvick (1531), Elliott (1247) és Denny Hamlin (1083).
  • Cole Custer a júliusi, Kentuckyban rendezett futam megnyerésével jutott be a rájátszásba. A Stewart-Haas Racing ifjonca a bajnoki címért küzdő 16 fős mezőnyt tekintve messze a legkevesebb kört – szám szerint ötöt – töltött az élen a komplett szezont figyelembe véve.
  • Custeren kívül csak két teljes munkaidős pilóta, John Hunter Nemechek és Quin Houff neve mellett szerepel kevesebb vezető pozícióban megtett kör (1, valamint 0).

hirdetés


  • A hóhérkötél-botrány kellős közepén, Talladegán a Cup mezőnyének tagjai felsorakoztak Bubba Wallace mögé, hogy így biztosítsák őt támogatásukról. Az erről készül videó 8.6 millióval a Fox Sports teljes Twitter-történetének legnagyobb – nézettségét produkálta.
  • Houff és Timmy Hill tudhatják magukénak azt a nem túl dicső rekordot, miszerint a komplett idény során egyetlen top 10-es befutót sem produkáltak.
  • A StarCom Racing #00 Chevyjét vezető Houff a 33.-ként, a teljes szezonos pilóták között a legutolsó helyen zárta az évet. A 23 éves virginiai mindössze 93 ponttal gyűjtött többet a 34.-ként jegyzett, mindössze négy versenyen részt vett Kyle Larsonnál.
  • A NASCAR három nemezeti bajnokságának 2020-as legjobbjai átlagosan 23 évesek: Cup/Chase Elliott (24 év), Xfinity/Austin Cindric (22 év), Trucks/Sheldon Creed (23 év).
  • Átlagosan 20 alkalommal történt változás az élen a szezon folyamán. Ez a legmagasabb arány 2014 óta (21.17).
  • Összesen 20 olyan verseny volt idén, amelyeken a győztes előnye kevesebb, mint 1 mp volt.
  • Az idény májusi újraindítása óta 102.347, dokumentált testhőmérséklet-mérést végeztek el a versenyek helyszínein.
  • 45.100 kendőt és 39.000 eldobható maszkot osztottak szét a pályákon dolgozók között.