IndyCar: Grosjean hajlandó félretenni a félelmeit

IndyCar: Grosjean hajlandó félretenni a félelmeit
IndyCar: Grosjean hajlandó félretenni a félelmeit

Kevin Magnussen mellett jelenleg Romain Grosjean az a Forma 1-es pilóta, aki nem rendelkezik szerződéssel 2021-re nézve és már lépéseket tett az IndyCarra váltás kapcsán.

A jelenleg a Haas F1 Teamet szolgáló versenyzők elismerték, folytatnak megbeszéléseket a széria csapataival, de konkrétumokról egyelőre nem tudnak beszámolni.

Grosjean korábban többször is úgy nyilatkozott, az oválpályák miatt nem tartja vonzónak az amerikai kalandot. A kényszer azonban nagy úr és most már hajlandóságot mutat rá, hogy legyőzze félelmeit.


hirdetés


“Azt hittem, hogy az IndyCarban több ovál van” – idézi a Formula1.com a franciát. “Nem igazán vagyok ezeknek a pályáknak a nagy rajongója, de jobban megnézve a naptárat látom, hogy csak három ovál van benne; Texas, ami gyors, az Indy 500 és egy rövid, amelyiknek nem jut eszembe a neve. Az Indianapolis 500 nyilvánvalóan különleges, egyike a világ kiemelt három futamának Le Mans és Monaco mellett. Szerintem egy kicsit félre lehet tenni a félelmeket és nekivágni. Elfogadni azt, hogy az autók már sokkal biztoságosabbak, mint korábban, ahogyan a falak is. Minden a helyes irányba tart, így jó lehetőségnek tűnik és reményeim szerint szórakoztató, sikeres tapasztalatokat gyűjthetnék.”

Az IndyCarban már lassan valamennyi, teljes szezonos ülés elfogy, Grosjean azonban bízik abban, hogy adott esetben elcsíphet egyet.

“Maradt még néhány. Jelenleg vizsgáljuk, hogy mit tehetünk és hogyan. A Penske és a Ganassi, amelyek szerintem az IndyCar topcsapatai, már teljesen beteltek. Ugyanakkor nem lehet arra számítani, hogy valaki rögtön ezeknél kezdje az IndyCart, muszáj bizonyítani, hogy képes vagy versenyezni ebben a szériában. Beszéltem már Simon Pagenaud-val és Marcus Ericsonnal is. Marcus nagyon segítőkész volt, mivel ő jól ismeri Európát, a GP2-t, az F1-et is és az amerikai versenyzést is. Remélem, hogy az elkövetkezendő napokban többet is mondhatok.”

Magnussen – aki az elmúlt években már többször is közel került az IndyCarhoz – már kissé sötétebben látja a saját helyzetét.

“Tárgyaltam IndyCar-csapatokkal, hogy lássam mik a lehetőségek. Egy kicsit már késő van, sok gárdának megvannak a versenyzői a jövőre nézve, ezért nem tartom valószínűnek, hogy már jövőre összejöhet.”



Kommentek

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy