A NASCAR fölényesen győzött a pandémia-krízis közepén

Példa nélküli kihívásokkal kénytelen idén szembenézni a teljes világ.
A koronavírus-járvány az élet minden területén érzékelteti hatását, ami alól természetesen a profi sportvilág sem képez kivételt.
Törölt események, utolsó pillanatban tető alá hozott – és sok esetben megbukott – vészforgatókönyvek, folyamatos bizonytalanság. A súlyosbodó gazdasági problémák miatt nem tudni, mikor dobja be a törölközőt egy szponzor, vagy partner, ahogyan annak a veszélye is folyamatosan fennáll, hogy gyakorlatilag bárki előállhat egy pozitív teszttel, ami akár komplett versenyekre/meccsekre lehet hatással.
Így, 2020 vége felé közeledve azonban – ha lehet így fogalmazni – reális győztest hirdethetünk a mostani, COVID által uralt, disztopikus sportvilágban, méghozzá a NASCAR Cup Series képében.
hirdetés
Az amerikai stock-car királykategóriája március 13-án, négy verseny után lengette be a piros zászlót.
Alig másfél hónappal később viszont, mindenki meglepetésére bejelentették, hogy két héttel később újraindítják a szezont. Ekkor még sokan egy lyukas garast sem tettek volna arra, hogy ez ténylegesen megvalósul.
Május 17-én, Darlingtonon azonban ténylegesen felbőgtek a Cup motorjai.
Ez azt jelentette, hogy a bajnokság elsőként állt újra munkába a teljes, elit szinten jegyzett sportvilágot tekintve.
Arról viszont a NASCAR vezetősége álmodni sem mert volna, hogy tartani tudják a 36 futamot tartalmazó menetrendjüket.
Példának okáért az eredetileg 17 versenyes IndyCar-szezon végül csak 14 viadalt tartalmazott. Az IMSA WeatherTech SportsCar Championship még jól járt, hiszen 12 helyett 11 állomással teljesíti az idényt, az NHRA viszont a 24 fordulósra tervezett naptárát 11-re volt kénytelen redukálni.
A sort még hosszasan folytathatnánk valamennyi, más sportágat is megemlítve, mivel a helyzet mindenhol ugyanaz: a 2020-as idény rövidebb, mint tervezték.
Kivétel a NASCAR Cup Series.
A bajnokság alapszakaszát totálisan át kellett alakítani, de végül sikerült úgy megoldaniuk – eleinte heti két futammal is – hogy a versenyek számát tekintve ne legyen változás. A mezőny képes volt lefutni a megszokott, 26 futamot, aminek végén kialakult a rájátszás mezőnye.
A június 22-ei, talladegai Geico 500-on ráadásul már azt is meg tudták oldani, hogy limitált számban nézők is üljenek a lelátón.
Az év utolsó tíz viadalát tartalmazó playoffban pedig már minden a járvány előtti program szerint alakult, miután egyetlen pályát/futamot sem kellett törölni, vagy átütemezni.
Az egyetlen változást ebben a szakaszban az októberi, texasi futam képezte, de ehhez semi köze nem volt a vírusnak. Az Autotrader EchoPark Automotive 500 befejezését ugyanis az esős időjárás tolta el három teljes nappal.
„Minden kétséget kizáróan ez volt a legkeményebb év, amivel szembenéztünk” – nyilatkozta a szervezet elnöke, Steve Phelps a USA Todaynek. „Amit a világjárvány kellős közepén végrehajtottunk szerintem rendkívül figyelemre méltó. Erősebbek vagyunk, mint a COVID előtt. Megmutattuk, hogy ugyanolyan jó, ha nem jobb munkát végeztünk, mint bármelyik más sportliga. Korán visszatértünk és besűrűsítettük a naptárat. Jelenleg mi vagyunk az egyetlenek a sportvilágban, akik maradéktalanul be is fejeztük a teljes szezont úgy, hogy nem kellett csökkenteni a versenyeink számát. Nagyon büszke vagyok erre.”

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough