Az Indy 500 valaha volt legnagyobb botránya

Az olyan hosszú múltra visszatekintő sportesemények, mint amilyen az Indianapolis 500, már a nagy számok törvénye miatt sem kerülhetik el a különböző botrányokat.

Már a legelső, 1911-ben rendezett Indy 500 is kérdőjeles végeredményt hozott, aminek köszönhetően máig éles viták tárgyát képezi, hogy valóban Ray Harroun számít-e a tényleges győztesnek, vagy inkább a hivatalosan másodikként jegyzett Ralph Mulfordot illette volna a dicsőség, ha nem szólnak közbe bizonyos sportpolitikai/üzleti érdekek.

A modern éra egyik legnagyobb sajtót kapott, negatív előjelű szenzációja a Brickyardon kétségkívül a 2002-es Indy 500 befutója volt, amelynek során Paul Tracy látta meg elsőként a kockás zászlót, de végül Helio Castronevest hozták ki győztesnek, mondván a kanadai sárga jelzés alatt előzött. A Tracyt alkalmazó Team KOOL Green fellebbezést nyújtott be, de nem jártak sikerrel és két hónapnyi huzavona után végül hivatalosan is a brazil javára döntöttek.

Ennek kapcsán sokan a mai napig a versenyt akkoriban felügyelő Indy Racing League-et vonják felelősségre, mondván az amerikai open-wheel háború idején a szervezet direkt döntött a saját térfelükre tartozó Castroneves és a Team Penske mellett, mivel nem engedhették meg maguknak, hogy zsinórban harmadik éve a nagy rivális CART oldalán landoljon az IRL ékkövének számító Indy 500 győzelme.

A nagy csinnadrattával lezajlott botrányról megszámlálhatatlan mennyiségű értekezés született az évek folyamán, a közvetlen érintettek pedig rendületlenül ragaszkodnak a saját verziójukhoz, beleértve magát Paul Tracyt is, aki számtalanszor lenyilatkozta, hogy azon a bizonyos májusi vasárnapon egyszerűen kirabolták őt.

Akármennyire is véleményes legyen azonban a 2002-es verseny, a legbotrányosabb Indy 500-ak toplistáján maximum a második helyet foglalhatja el az 1981-es felvonás mögött, noha a két esemény között számos párhuzam fedezhető fel.

A szám szerint 65. alkalommal megrendezett Indianapolis 500 is azon futamok sorát erősíti, amelyek nem heves csatában a pályán, sőt, még csak nem is egy jól összerakott pitstratégia révén dőltek el, hanem a lehető legdicstelenebb módon a zöld asztal mögött.

A fentebb említett 2002-es versennyel ellentétben ráadásul 1981-ben, kereken 138 nappal a leintés után a végeredményt is megváltoztatták. Másodszor.

„Az enyém volt a legjobb autó, ez nem kérdés” – jelentette ki a győzelemtől megfosztott Bobby Unser a verseny másnapján. „A USAC [az Indy 500 akkori felügyelő szerve] pocsékul működő bírósága viszont lecsapott ránk és úgy tűnik, ennek hála olyasvalami landolt Mariónál, amit nem érdemelt meg. Szabályosan előztem meg és baromi könnyű volt, ezt ő maga is tudja.”

A verseny hivatalos végeredményét a leintést követő napon, hétfő reggel tették közzé, győztesként pedig Mario Andrettit hirdették ki, aki ezzel 1969 után pályafutása második Indy 500 elsőségét könyvelhette el.

„Lehet, hogy nem érdemeltem meg a győzelmet, de Bobby sem” – nyilatkozta ekkor a kockás zászlót másodikként meglátott Andretti. „A szabály az szabály és kristálytisztán fogalmaz. Bobby látszólag tényleg nyert, de csalással.”

Az 1981-es Indianapolis 500-ra két évvel azt követően került sor, hogy megtörtént az amerikai open-wheel szakág első szakadása, miután néhány elégedetlen csapattulajdonos – köztük Roger Penske és Pat Patrick – kiszállt a USAC-ből és létrehozta a rivális Championship Auto Racing Teams-t (CART).

1980-ban ugyan megpróbálták a két szervezetet egyesíteni és létrehozni a Championship Racing League nevű fúziót, de hiába volt már meg egy előzetes versenynaptár is – benne többek között a Talladega Superspeedway-jel -, a békekötés végül az utolsó pillanatban kútba esett.

A CART a CRL-nek szánt menetrendet követte tovább, a USAC-nek viszont az idő rövidsége miatt már nem volt lehetősége egy új naptárat összehozni, ezért úgy döntöttek, innentől fogva a számukra amúgy is mindig kiemelt prioritást élvező Indianapolis 500-ra összpontosítanak.

Egy esztendő múlva azonban ez a sporttörténeti esemény közvetve újra középpontba került egy olyan botrány révén, amelynek főszereplői között Penske és Patrick is megtalálhatóak voltak.

A ’81-es Indy 500 pole pozícióját a USAC-veterán Bobby Unser szerezte meg a Team Penske #3 Penske PC-9B Cosworth-ének volánja mögött.

A Mario Andrettit indító Patrick Racing számára viszont enyhén szólva sem a várakozásaiknak megfelelően alakultak a dolgok.

Andretti ugyanis ekkoriban főállásban versenyzett a Forma 1-ben, ebből adódóan pedig úgy tervezte, hogy a Pole Day hétvégéjén (május 9-10) megpróbálja kvalifikálni magát az 500-ra, ezt követően pedig egyenesen visszarepül Európába, hogy részt vegyen a május 17-ei Belga Nagydíjon.

Az anyatermészet azonban keresztülhúzta a számításait és a kvalifikáció eredetileg kitűzött időpontjában kiadós esővel áztatta el az Indianapolis Motor Speedwayt, ami miatt a teljes programot át kellett ütemezni.

Az F1-es kötelezettségei miatt egyértelmű volt, hogy az 1978-as világbajnok ekkor nem tud autóba ülni, ezért a Patrick Racingnél azonnali válságtanácskozásba kezdtek. Ennek során született meg a döntés, hogy felkérik a már visszavonult Wally Dallenbachot, kísérelje meg kvalifikálni Andretti autóját a versenyre.

A veterán simán vette az akadályt, a szabályok értelmében azonban az ideiglenes sofőrcsere miatt Mario csak a rajtrács végéről várhatta a zöld zászlót.

Ez azonban semmit sem jelentett a verseny szempontjából, amit jól szemléltet, hogy a 75. mérföldnél Andretti már a negyedik helyen haladt Bobby Unser, Tom Sneva és a Patrick Racing másik gépét vezető Gordon Johncock mögött.

Hamarosan megkezdődött a csillaghullás.

Johnny Rutherford már a 25. körben búcsúzott az üzemanyagpumpa meghibásodása miatt, Danny Ongais a 64.-ban elszenvedte az IMS egyik legbrutálisabb balesetét, Tom Snevát a 96.-ban iktatta ki a csődöt mondott kuplung, Rick Mears pedig egy ijesztő tűzeset részesévé vált a Team Penske pitjében.

Andretti a hajrá felé közeledve, a 149. körben vezető pozícióból ejtette meg aktuális pitkállását, méghozzá szorosan a nyomában Unserrel. A pályára már fordított sorrendben tértek vissza, amikor is Mario elhűlve konstatálta, hogy ellenfele nem kevesebb, mint nyolc autó mellett is elhajt, miközben továbbra is a sárga jelzés volt érvényben.

„Bobby egyenesen az élre tör” – mondta a rádión Andretti, amire válaszként a csapat csak annyit közölt vele, hogy ne foglalkozzon ezzel és csak tartsa a pozícióját.

A zöld zászló pillanatában még Johncock állt az első helyen, de Unser villámgyorsan áthámozta magát rajta, amikor pedig utóbbi versenyző erőforrása csődött mondott, a második helyet Andretti örökölte meg.

Az abroncsokkal küzdő Mario azonban nem lehetett elégedett, lévén a hátránya Bobbyhoz képest közel 15 másodperc volt. Ennek köszönhetően Unser az utolsó körben már azt is megtehette, hogy jelentős mértékben visszavesz a tempóból.

Bobby a befutónál 5.18 másodpercet vert Andrettire és 1968,valamint 1975 után harmadszor is elsőként haladhatott át az Indianapolis 500 célvonalán, ráadásul ezúttal rajt-cél győzelmet aratva.

A dicsőséges pillanatokban, beleértve a Victory Lane-en zajló ceremóniát, még semmi sem utalt a közelgő viharra.

Olyannyira nem, hogy a 47 éves versenyzőt meginterjúvoló újságírók közül még csak eszébe sem jutott senkinek rákérdezni arra a bizonyos sárga zászló alatti előzésekre.

„A Jóisten akarta, hogy ma én nyerjek” – nyilatkozta örömittasan Unser a leintés után. „Semmilyen rázósabb helyzetben nem volt részem, a teljes futam problémamentesen zajlott számomra.”

Az Andretti-tábor azonban tajtékzott.

A kockás zászló után nem sokkal a Patrick Racing tulajdonosa, Pat Patrick óvást nyújtott be a versenyigazgatóság felé Unser a 149. körben, a pace car fázis kellős-közepén véghez vitt manőverei miatt.

Az érvényben lévő gyakorlat szerint az Indy 500 hivatalos végeredményét másnap reggel nyolc órakor tették közzé, az esetleges panaszokat pedig csak ezután fogadták.

Ennek ellenére a vezető versenybíró, Thomas Binford már a verseny után úgy fogalmazott az ABC riporterének, hogy még az este folyamán meg fogják vizsgálni a történteket.

Mindeközben nem csak a Patrick Racing és az Andretti szimpatizánsok zúgolódtak, a véleményüket Unser csalással megszerzett győzelméről ugyanis több konkurens csapat, valamint versenyző is osztotta.

A helyzetet maga a televíziós közvetítés is fokozta.

1981-ben az Indianapolis 500-at még felvételről, az esti órákban sugározták, annak pedig, aki mégis valós időben akarta követni az eseményeket – és nem tudott kimenni a helyszínre – maradt a rádió.

A bevett szokás a tévében az volt, hogy az élőben, a helyszínen rögzített kommentárt csak a verseny elejére és a végére vágták be, a köztes időben elhangzó elemzéseket, beszélgetéseket viszont már a leintés után vették fel.

Az élő, rádiós közvetítés során még egy árva szó sem esett Unser sárga alatti előzéseiről, az esti, ABC-n sugárzott futam alatt azonban a vitás pillanatokra a két szakkommentátor, Jackie Stewart és Jim McKay már komoly hangsúlyt fektetett.

A 149. körben az alábbi párbeszéd zajlott le kettejük között:

McKay: Bobby ismét a pályán, kijött és….. autókat előz! Mit csinál? Ezt nézd! Egy féltucat autót megelőz!

Stewart: Ó, James, ez….

McKay: Sárga alatt ezt nem teheti!

Stewart: Ez tilos! A pitből kijövet valószínűleg felgyorsult, nyilvánvalóan megelőzte azokat az autókat. Nem tudom, miért csinálta. Jól tudom, hogy ezt nem teheti. A szabályok kimondják, hogy sárga alatt nem előzhetsz más autókat, most pedig határozottan mégis ez a helyzet áll fenn.

McKay: De bele kell vegyülnöd a forgalomba. Lehet, hogy csak erről van szó…

Stewart: Igen, de ő nyilvánvalóan felgyorsult még a dupla sárga vonal alatt és simán megelőzött egy rakás autót. Biztos vagyok benne, hogy Bobby ismeri a szabályokat, tudta, hogy mit csinál…. Azt nem tudom megmondani, hogy fejben akkor máshol járt-e, de az biztos, hogy nem lett volna szabad megelőznie azokat az autókat.

Itt fontos még egyszer megemlíteni, hogy ezen párbeszédet utólagosan rögzítették az ABC-nél, amikor már McKaynek és Stewartnak egyaránt tudomása volt a Patrick Racing óvásáról.

A harmadik Indy 500 győzelmének mámorában leledző Unser egészen másnapig nem sejtett semmit a körülötte kialakult helyzetről. A Team Penske nem akarta ezzel terhelni, mondván egy felfújt sztoriról van szó, aminek úgysem lesz következménye.

Tévedtek.

Hétfő reggel a versenybírák bejelentették, hogy alaposan átvizsgálták a vitatott eseményeket, ezt követően pedig anonim szavazással, 3-2 arányban úgy döntöttek, egy kör elvételével büntetik Unsert sárga zászló alatti előzés miatt.

Ennek következtében Bobbyt visszaminősítették a második helyre, a győzelem pedig Andrettire szállt át, így a tradicionálisan a futam másnapján, az IMS híres téglacsíkjánál rendezett hivatalos fotózáson már Mario és a Patrick Racing csapata vehetett részt.

A Team Penske természetesen felháborodott a döntésen, Unser pedig nem volt hajlandó megjelenni a verseny utáni banketten, ahol az immár kétszeres Indy 500 győztes Andrettit ünnepelték. Vagy legalábbis próbálták, ugyanis a botrány miatt az átlagosnál is nagyobb sajtófigyelem közepette még a díjátadót sem sikerült gond nélkül lebonyolítani.

Példának okáért amikor a győzelemért járó pénzdíjat tartalmazó borítékot ünnepélyesen átadták Andrettinek, kiderült, hogy az teljesen üres. A szintén az első helyezettnek ajándékozott pace car kulcsát pedig először odaadták Mariónak, majd se szó, se beszéd azon melegében el is vették tőle.

„Totális zűrzavar volt az egész” – kommentálta Andretti a szituációt.

Penske-ék sem csak magukban fortyogtak és amint hivatalossá vált Unser büntetése, rögtön benyújtották fellebbezésüket, ezzel párhuzamosan pedig felfogadták a philadelphiai sztárügyvédet, Jimmy Binns-t is.

A szakember két lényeges pontra építette a védelmét. Elsőként arra apellált, hogy Unser semmi rosszat nem csinált, mivel nem konkretizálták azt, hogy adott autó a pit elhagyását követően hol olvadhat be ismét a mezőnybe.

A szabálykönyv érintett pontja kimondta, hogy ha a pitből való kihajtásra sárga jelzés alatt kerül sor, akkor a versenyzőnek muszáj jobbra, a pálya irányába figyelnie, hogy lássa, melyik autó halad hozzá a legközelebb. Ezen jármű mögé kell ugyanis besorolnia, amikor a megfelelő sebességre gyorsulva visszacsatlakozik a mezőnyhöz.

A vitát ezzel kapcsolatban az képezte, hogy a pitből kifelé tartó pilótának egészen pontosan hol is kell megállapítania, melyik autó mögé kell végül beállnia.

Andretti szerint a „fókuszpont” a pitlane egyenesének végén volt, ahol az azt szegélyező betonfal véget ért. Ezzel szemben Unser úgy értelmezte, ez egészen a kivezető útvonalat követő, úgynevezett warm-up szakasz végéig tart, mivel az még nem más, mint a pit területének meghosszabbítása.

Binns második állítása szerint ha Unser előzéseit illegálisnak minősítették, akkor Andretti esetében is ezt kellett volna tenni, hiszen ő is elment legalább egy másik autó mellett, miközben sárga jelzés volt érvényben.

Unser szintén kötötte az ebet a karóhoz, hogy biztos benne, Andretti több autót megelőzött sárga alatt, amiért ilyen erővel neki is kijárt volna a büntetés.

Ez utóbbi kapcsán Binns felhívta a figyelmet arra, hogy még abban az esetben is, ha Andretti nem vétett volna a szabály ellen, Unser pedig igen, a szankciót a verseny során kellett volna alkalmazni. Egyrészt a táv egynegyede ekkor még hátra volt, így a pilótának a büntetés után is maradt volna ideje a felzárkózásra, ezáltal a futam tisztán, a pályán dőlhetett volna el. 

Másrészt az ügyvéd szerint az azonnali reagálással elejét vették volna az esetlegesen bekövetkező, hasonló szituációknak. A versenybírák ellenben csődöt mondtak, így etikátlan utólagos büntetést kiszabni, amikor a legnagyobb hibát pontosan ők maguk vétették.

„Nem volt első kézből származó információm arról, hogy szabálytalanság történt” – vallotta Thomas Binford.

A vezető bíró ugyanakkor elmondta, hogy később megkapta az 1-es kanyarban tartózkodott steward írásos feljegyzését, amiben arról tájékoztatta a feletteseit, hogy Unser több autót is előzött, mielőtt még felsorakozott volna a pace car mögé.

„Ez döntésértékű információ volt számomra” – monda a fellebbezési bizottságot vezető Edwin Render, aki nem mellesleg a Louisville-i Egyetem jogászprofesszora is volt.

„Akkor kell cselekedni, amikor a szabálytalanság megtörténik. Nem kiálthatsz csalást, ha már vége a játéknak.”

A jogi procedúra nyáron, a CART PPG IndyCar World Series folyamatban lévő szezonja miatt kisebb-nagyobb szünetekkel zajlott, miközben rendületlenül ment az olykor már személyeskedésbe is átcsapó adok-kapok Penske-ék ügyvédje, Binns és a USAC-t képviselő Henry Ryder között.

Időközben egyre több versenyző is vallomást tett. Köztük többen elismerték, hogy sárga zászló alatt, a pitből kifelé menet maguk is előzéseket hajtottak végre, mások azonban szentül állították, hogy ilyesmi meg sem fordult a fejükben tudván, akkor biztos büntetésre számíthatnak.

Andretti mindvégig tartotta magát ahhoz, hogy egyedül AJ Foyt mellett ment el, de ez sem számított valódi előzésnek, mivel a betegeskedő #14 Coyote-Cosworth-szel küzdő texasi direkt elengedte őt.

1981. október 9-én, közel négy és fél hónappal az Indy 500 leintése után a USAC három fős fellebbezési bizottsága Render vezetésével végső szavazásra bocsátotta az ügyet.

A voksolás során 2-1 arányban az a döntés született, hogy bár Unser valóban hibázott, az eredetileg rá kirótt, mínusz egy körös büntetést 40.000 dollár pénzbírságra módosítják.

Ez utóbbiról azonban ordított, hogy csak a történtek miatt megtépázott renoméjú USAC tisztára mosása miatt került kiszabásra.

A lényeg viszont, hogy a győzelem visszaszállt Bobbyra.

„Annak alapján, amit láttunk, Thomas Binfordnak és az indianapolisi tisztviselőknek a vizsgált eseményt annak pillanatában észlelniük kellett volna” – indokolta a döntést az egyik bizottsági tag a New York Times-nak. „Azzal, hogy nem büntették rögtön Unsert, automatikusan engedélyezetté tették az ehhez hasonló előzéseket, mivel nem tudtak felelősséget vállalni az ilyen jellegű szabálysértések észleléséért.”

A bizottság szerint az egy kör elvételéről szóló büntetés kiszabása a leintés után túlságosan is súlyos volt, pláne, hogy a szabálytalanságok kiszúrása, majd jelentése az illetékes versenybírák feladata lenne, akik azonban ebben az esetben csúnyán leszerepeltek.

Unser részéről azonban mégsem lett tökéletes happy endje a történetnek.

A versenyző néhány héttel azután, hogy visszakapta a harmadik Indy 500 győzelmét, bejelentette végleges visszavonulását. A döntését később azzal indokolta, hogy a történtek teljes egészében kiábrándították őt az autóversenyzésből, abból a sportágból, amiért egész addig élt-halt és egyenesen úgy fogalmazott, hogy a négy és fél hónapon át tartó hajcihő „fizikálisan és mentálisan is kicsinálta”.

Az 1981-es események kapcsán Unser meg volt győződve arról, hogy az egész a USAC részéről egy politikai játszmát képezett, amiben megpróbálták összeugrasztani a CART alapemberei közé tartozó Roger Penske-t és Pat Patricket. A USAC naivan azt hitte, ez a helyzet elegendő lesz ahhoz, hogy a két üzletember között olyan mély szakadék nyíljon, ami végül a CART tönkremenetelébe torkollik.

Nem árulunk el újdonságot, ha azt mondjuk, nem jártak sikerrel.

1983 elején felröppentek ugyan olyan pletykák, hogy Unser esetleg visszatérhet az azévi Indy 500-ra, méghozzá ironikus módon a Patrick Racing színeiben, de végül ebből nem lett semmi.

„Ez az, amit soha nem fogok lenyelni” – nyilatkozta Andretti 2016-ban. „Az események egész láncolatát borzasztóan kezelték. Még mindig nagyon sok ember beszél erről az Unser dologról. Én nem hibáztatom Rogert [Penske] és Bobbyt sem. A USAC-t tartom felelősnek, amiért engedték, hogy hozzá nem értő külsősök alkalmazzák a szabálykönyvet.”

Andretti nem kiáltott nyílt sportpolitikai konspirációt, a keserűsége azonban továbbra is érezhető.

„Egy évvel korábban Pancho Carter másodikként végzett és ugyanilyen dologért megbüntették, ahogyan 1979-ben Jerry Grantet is. Két versenyző, akik pályafutásuk legjobb eredményét érték el, mégis elvettek tőlük egy kört, mert sárga alatt előztek. Mivel azonban Unser elsőként haladt át a célvonalon, ez a büntetés hirtelen már túl súlyosnak bizonyult.”

Andretti a vezető versenybírót, Binfordot nem tartja hibásnak, mivel ő volt az, aki először Unser büntetése mellett döntött.

„1982-ben, az IMS-en odamentem hozzá és megkérdeztem tőle, hogy ‘Tom változtak a szabályok tavaly óta?’ Erre ő nemmel válaszolt, mire én: ‘Akkor tisztázzuk, ha ma sárga alatt megelőzök tizenegy autót és elsőként haladok át a célvonalon, akkor elég lesz csak 40.000 dollárt fizetnem? Mert ha ezen múlik a győzelmem, akkor kiperkálok százezret is’. Tom halálra vált arccal csak hevesen a fejét csóválta. Ekkor azt mondtam, hogy ‘Szóval, a szabálykönyv idén már stabil, a tavalyi év pedig nem számít bele’. Tom már csak annyit tudott reagálni, hogy nem az ő kezében voltak a dolgok.”

Mario nem csak megtartotta, de egyenesen a mai napig őrzi – sőt olykor még viseli is – az 1981-es Indy 500 győzelemért kapott gyűrűt.

„Trófeám nyilvánvalóan nincs, a gyűrű viszont megvan. Unser csalt és neki adták a versenyt. Ez volt az egyik olyan futam, amit Roger Penske egyértelműen nem nyert meg.”

képek: IMS, IndyCar Media