Amikor egy élő majom is versenyzett a NASCAR-ban
1953. május 16-án egy gép, fedélzetén egy emberrel és egy majommal motorsport-történelmet írt.
Akadnak olyan sztorik, amelyekről az ember még sokadik olvasásra is nehezen tudja elképzelni, hogy az valóban megtörtént és nem csak egy gazdag fantáziával megáldott író agyszüleménye. Mert szürreális, hihetetlen és olyan mértékben bizarr, hogy azt elsőre nem is akarja befogadni a hajunk alatt terpeszkedő hardware.
Pontosan ilyesmi zajlott le az 1953-as Grand Nationals (a mai NASCAR Cup Series elődje) szezonban, amelynek mezőnyében nyolc futamon keresztül egy extra utast számláló autó is megtalálható volt.
Az észak-karolinai Hickory Speedway-en aratott győzelmükkel ráadásul a páros történelmet írt.
Olyat, amit nagy valószínűség szerint soha, senki nem fog megismételni.
Ezen év májusában, annak is tizenhatodik napján ugyanis egy gép, fedélzetén egy emberrel és egy majommal lekörözte a komplett mezőnyt, hogy aztán megérdemelten ünnepelhessenek a Victory Lane-en.
A gép egy Hudson Hornet volt, a versenyző a regnáló bajnok Tim Flock, a „másodpilóta” szerepében pedig Jocko Flocko, fajtáját tekintve egy rhesusmajom fogadhatta a legjobbaknak járó ovációt.
Az ekkor 29 éves Flock az 1952-es szezon harminchárom futamából huszonöt alkalommal végzett a top tízben, ebből huszonkétszer a legjobb ötben, nyolcszor pedig elsőként látta meg a kockás zászlót. Teljesítménye révén, megérdemelten zárta az idényt a pontverseny élén, pályafutása első Grand Nationals bajnoki címét megszerezve.
Autójának tulajdonosa, egyben Flock hű támogatója, Ted Chester agyában elkezdtek kattogni a fogaskerekek, hogy vajon miként tudná a következő szezonra még jobban az érdeklődés középpontjába tenni (értsd. még több pénzt zsebre vágni) a friss bajnokot.
Az isteni szikra végül egy atlantai kisállat kereskedésnél pattant ki az agyából. Az üzletbe Chester eredetileg egy családtagjának ajándékba szánt kiskutyáért tért be, amikor is tekintete megakadt egy rhesusmajmon, aminek ketrece alatt ott virított a neve is: Jocko.
A marketing gépezet rögtön zakatolni kezdett Ted barátunkban és egy Tim Flock-kal való árukapcsolás révén felsejlett előtt két szó: Jocko Flocko.
A gondolatmenetet folytatva pedig arra jutott, hogy mekkora durranás lenne, ha egy cuki kismajom az összes versenyen ott ülne az autóban. Ha valamire, hát erre biztosan mindenki felkapná a fejét.
Chester ott helyben megvette Jockót és egyenesen a csapat garázsába sietett, hogy előadja embereinek az ötletét.
„Azt hittem, Ted túlságosan is a pohár fenekére nézett, nem beszélhetett komolyan” – emlékezett vissza Larry Fielden ‘Tim Flock, Race Driver’ című könyvében a versenyző. „Ahogyan viszont egyre jobban belegondoltam, nem is tűnt annyira sületlenségnek, tetszeni kezdett a dolog. Jocko Flocko bármikor velem versenyezhet, ha bizonyítja, hogy bírja a tempót a pályákon.”
A lelkesedés tehát adott volt, egy apró kérdés azonban továbbra is nyitva maradt, nevezetesen, hogy miként fognak erre reagálni a NASCAR tisztviselői.
„Tim milliószor elmesélte a történetet” – nyilatkozta néhány évvel ezelőtt az 1998-ban, 75 esztendős korában elhunyt pilóta özvegye, Frances Flock. „Ted megérkezett a garázsba azzal a kismajommal és azt mondta, ‘van egy ötletem, építhetnénk egy speciális ülést neki, adnánk rá egy pici sisakot, overált és berakhatnánk az autóba Tim mellé, szükség van valamire, ami felhívná ránk a figyelmet’.”
Frances szerint férje eleinte hezitált, de végül azt mondta:
„Te vagy a főnök, de szerintem tejesen megőrültél. A NASCAR soha nem fogja megengedni nekünk, hogy egy majommal versenyezzünk.”
És, hogy mi volt erre Chester válasza?
„Nem is fognak tudni róla.”
A felkészülés megkezdődött Jocko első versenyére, a beavatottak pedig természetesen hallgattak, mint a sír. A sofőr melletti részre egy különleges ülést szereltek, ami elég magas volt ahhoz, hogy a majom kilásson belőle az ablakon, emellett pedig megkapta a saját szemüvegét, sisakját és a kis tűzálló overálját, aminek hátára gondosan odavarrták az autó számát (#91) is.
Jocko NASCAR debütálására 1953. április 5-én, a régi Charlotte Speedway dirt pályáján került sor. A 150 körös futam pole-jából Flock indulhatott, a csapattagok pedig percekkel a rajt előtt csempészték be mellé a biztonsági követelményeknek maximálisan megfelelő öltözetben lévő Jockót.
Frances nevetve emlékezett vissza arra a meglepetésre, ami a mezőny többi tagját érte amikor tudomást szereztek a kismajomról.
„Amikor áthaladtak az első kanyaron, az egyik versenyző rápillantott Tim autójára, meglátta Jockót és kis híján falnak ment.”
A furcsa páros a verseny több mint fél távján keresztül, 87 körön át állt az élen, de végül csak a negyedikként intették le őket. A verseny után Flock a pitlane-re vitte új kollégáját, ahol a már beengedett nézők teljesen el voltak ragadtatva Jockótól, és alig várták, hogy megsímogassák, vagy mogyoróval kínálják a szőrös kis sztárt.
„Különösen a gyerekek imádták” – mondta Frances. „
Minden verseny után alig várták, hogy lássák.”
A charlotte-i futamot megnyerő Dick Passwater összesen tizennégy rajtot teljesített ebben a szezonban, de ebbe Jocko mind a nyolc fellépése beletartozott.
„A leggyorsabb majom a világon” – nyilatkozta 2013-ban.
„Nem hiszem, hogy a jelenléte bárkit is zavart volna, ez csak egy figyelemfelkeltő attrakció volt Flockék részéről, amiből végül a NASCAR is profitált.”
A szervezet nagyon gyorsan ráeszmélt, hogy Jocko egy óriási lehetőség arra, hogy a mindössze ötödik szezonját futó Grand Nationals még intenzívebb publicitást kapjon.
A növekvő jegyeladások pedig csak még inkább megerősítették Bill France-ékat abban, hogy jó dolog volt szemet hunyni a 91-es Hudsonban lévő létszámtöbblet felett.
Jocko jelenlétéből Flock a versenypályán is hasznot tudott húzni, miután többször is előfordult, hogy az ellenfelét olyannyira kizökkentette az autóból rábámuló majom látványa, hogy ezt kihasználva Tim simán meg tudta előzni.
Ennek ellenére Flock 1953-as nyeretlengségi sorozatának csak nem akart vége szakadni. A charlotte-i negyedik hely után Georgiában a hatodik, Langhorne-ban és Pennsylvaniában az ötödik, a Dél-Karolinai Columbiában pedig a második pozícióban zárt.
A fordulat végül május 16-án, a szezon tizedik állomásának otthont adó Hickory Speedway-en állt be. Flock harminc körrel a vége előtt vette át a vezetést és innentől fogva már nem is adta ki a kezéből, megszerezve ezzel első 1953-as győzelmét, Jocko pedig az első és – máig utolsó – majom lett, aki bebocsátást nyert a Victory Lane-re.
„A többi versenyző állandóan azon aggódik, hogy hány százalékot kapnak a szponzoroktól. Erre mindig azt mondtam, nekem könnyű dolgom van: ha elfáradok száz kör után, akkor engedem Jockót vezetni, és minden, amit ezért fizetni kell neki az pár darab banán” – viccelődött Flock egy 1984-es interjúban, amikor arról kérdezték, mivel honorálják a makogó másodpilóta szolgálatait.
A Jockóval való, versenyről-versenyre utazás viszont nem volt egy leányálom Flock számára.
„Egy rakás hotelt ott kellett hagynunk, mivel nem engedték be velem Jockót. Volt úgy, hogy egyenesen beloptam őt magammal. Jocko egyébként nem igazán kedvelte a szobalányokat, bár az is lehet, inkább túlságosan is szerette őket. Ráugrott a hátukra, onnan felcsimpaszkodott a csillárra, majd leugrott. Mondanom sem kell, hogy volt jó pár szoba, amit utána soha többet nem akartak kiadni nekem.”
Gondolom ezen a ponton már mindenkiben megfogalmazódott, hogy vajon mégis, milyen lehetett Flock-nak egy hús-vér majom mellett versenyezni. Végülis csak egy állatról volt szó, akinek nem lehet parancsba adni, hogy maradjon nyugton és csendben.
Jocko hét futamon át nem okozott problémát Flock számára, a nyolcadik – egyben utolsó – közös futamukon azonban minden megváltozott, a végkifejlet pedig alátámasztotta azon állatvédők szavait, akik szerint a majom versenyeztetése nem más volt, mint kegyetlen állatkínzás.
A Grand Nationals május 30-án vadonatúj helyszínre látogatott a frissen megnyitott, észak-karolinai Raleigh Speedway képében. Flock úgy érezte, az egy mérföldes, kövekkel lerakott oválon nagy esélyekkel szállhat harcba második győzelméért a szezonban.
A verseny első harmada őt igazolta, hiszen szinte végig az élmezőnyben haladt és csak egyetlen autó volt előtte, amelyet nem más vezetett, mint tulajdon testvére, Fonty.
A századik kör után nem sokkal azonban megtörtént a katasztrófa: Jocko valahogyan kiszabadult az ülésének hevederéből.
„A padlólemezen volt egy lyuk, aminek fedelét egy lánccal emeltük fel ha meg akartuk vizsgálni a jobb első kereket” – mesélte az SI-nek 1988-ban Flock. „A jó öreg Jocko számtalan alkalommal végignézte ezt a műveletet és így, amikor kibújt az üléséből egyenesen a lyuk felé iramodott, kidugta rajta a fejét, az abroncs pedig meglegyintette. Ettől teljesen megőrült.”
Jocko visítani kezdett, össze-vissza ugrált az utastérben, Tim pedig nem tehetett mást, csak megpróbálta pályán tartani az autóját.
„Azokat a nehéz, régi autókat még normál körülmények között is nehéz volt vezetni, de úgy, hogy közben még egy bekattant majom is össze-vissza karmol, szinte lehetetlennek számított.”
Dick Passwater, aki ötödikként fejezte be az ominózus futamot, így emlékezett vissza:
„Láttam a majmot ugrálni odabent, de nem tudtam mi történt. Olyan volt az az állat, mint valami madár: hol az egyik oldalon volt, hol a másikon. Halálra volt rémülve, azt hihette, meg akarják ölni.”
Flock-nak nem volt más választása, mint megejteni egy rendkívüli pitkiállást, ahol az egyik csapattag kivette az autóból a rémült Jockót. A művelet könnyedén ment, az időveszteség azonban pont elég volt ahhoz, hogy Speedy Thompson átvegye tőle a második helyet, akit aztán Tim már nem tudott befogni és meg kellett elégednie a harmadik pozícióval.
Az eredményért 1200 dollárnyi pénzdíj ütötte a markát, míg Thompson 1800 dollárral gazdagodott.
„Az extra pitkiállás a második helyembe, ezzel hatszáz dolláromba került. Jockónak ezért azonnal vissza kellett vonulnia.”
A másnapi híradásokban nem esett szó erről az incidensről, és a Jocko miatti rendkívüli kiállást azzal magyarázták, hogy a rövid pályán való körözés miatt az állat rosszul lett, így ki kellett venni az autóból.
Frances Flock emlékei szerint a Raleigh Speedway-en történteket Jocko olyan traumaként élte meg, hogy már soha többé nem volt a régi. Antiszociálissá, agresszívvé vált, elutasította az ételt, ezért végül nem maradt más választás, mint az altatás.
„Persze mindenki tudni akarta, hogy hol van Jocko. Amikor az egyik verseny után egy kislány arról kérdezte Timet, hogy hová tűnt a majom, a férjem megmondta neki, hogy sajnos elhunyt. A gyerek ekkor vigasztalhatatlan zokogásban tört ki. Tim elég lágyszívű volt, így arra jutott, hogy valami más magyarázatot kell találnia ha valaki újra Jocko felől érdeklődne. A következő hétvégén, amikor egy rajongó ismét neki szegezte a kérdést már azt válaszolta: ‘Nem tudtam megtanítani arra, hogy autogramot adjon, így kénytelen voltam kirúgni’.”
Tim Flock 1955-ben megszerezte második Grand Nationals bajnoki címét.
Pályafutása során összesen 187 főkategóriás NASCAR versenyen indult, amiből 39-en nem talált legyőzőre. Ezzel máig ő rendelkezik a legnagyobb győzelmi aránnyal (20,8%) a stock-car pilótákat tekintve.
Az egy szezonban legtöbb pole-pozíció rekordja is hozzá fűződik, szám szerint 18, 1955-ből.
Pályafutását számos kitüntetéssel honorálták. 1991-ben beválasztották a Motorsport-hírességek Nemzetközi Csarnokába, 1998-ban a NASCAR 50 legnagyobb versenyzője közé sorolták, 1999-ben az Amerikai Motorsport-hírességek Csarnokának tagja lett, 2014-ben pedig a NASCAR Hírességek Csarnokában is tisztelegnek előtte.
Hosszú betegség után Flock 1998. március 31-én, 75 esztendős korában hunyt el.
képek: timflock.com
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough