IndyCar: Gyógyultnak nyilvánították Oliver Askew-t

IndyCar: Gyógyultnak nyilvánították Oliver Askew-t
credit:IndyCar Media
IndyCar: Gyógyultnak nyilvánították Oliver Askew-t

Átfogó vizsgálatokat követően az IndyCar orvosi bizottsága megadta a zöld jelzést Oliver Askew számára a visszatérésre.

Ennek értelmében az amerikai pilóta részt vehet a most hétvégén esedékes, St. Petersburg-i szezonzárón, ami egyben az utolsó versenye is lesz az Arrow McLaren SP színeiben.

“Értékelem mindazt a támogatást, amit az Arrow McLaren SP-től kaptam ezekben a nehéz időkben” – idézi a csapat által kiadott sajtóközlemény Askew-t. “Köszönetet szeretnék mondani Dr. Billowsnak és az IndyCar orvosi csapatának, valamint Dr. Collisnak és a Pittsburghi Egyetem agyrázkódásra specializálódott programjának azon gondoskodásért, tanácsokért amelyeknek köszönhetően kellő időt szánhattam a teljes félépülésemre. Felkészülten vágok neki az NTT IndyCar Series idényzárójának, alig várom, hogy jó eredménnyel fejezzem be a szezont.”


hirdetés


A 23 éves floridai még az augusztus 23-ai Indy 500-on szenvedett súlyos agyrázkódást. Bár tünetei egyre fokozódtak, a tehetséges újonc még további négy futamon indult, mivel saját bevallása szerint féltette az állását.

Askew az Indianapolis Motor Speedway roadján rendezett duplafordulón azonban már nem tudott elrajtolni. Az autóját ezen két versenyen a veterán Helio Castroneves vette át.

A fiatal versenyző és menedzsere ezzel egyidőben az Associated Pressnek részletesen nyilatkozott a sérülés hátteréről.

Mint később kiderült, az interjút az AMSP engedélye nélkül adták, ami a hírek szerint nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a csapat úgy döntött, 2021-től már nem tart igényt Askew szolgálataira.



Kommentek

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy