NASCAR: Visszavonul Clint Bowyer

NASCAR: Visszavonul Clint Bowyer
NASCAR: Visszavonul Clint Bowyer

A közösségi médiában jelentette be Clint Bowyer, hogy az idei év végén befejezi teljes szezonos NASCAR Cup karrierjét.

A jelenleg a Stewart-Haas Racinget szolgáló pilóta azonban nem fordít hátat a versenyzés világának, lévén 2021-től már a FOX Sports NASCAR-szakértőjeként kamatoztatja tapaszalatait és tudását.


hirdetés


A 41 éves amerikai 2005-ben, a Richard Childress Racing színeiben debütált a NASCAR legmagasabb kategóriájában, emellett viszont még éveken át versenyzett a nemzeti másodosztályt képező Xfinity Seriesben (korábban Nationwide Series) is.

Ez utóbbi szériában 2008-ban bajnoki címet szerzett.

A Cupot tekintve Bowyer eddig tíz futamgyőzelmet tudhat magáénak, legjobb összetettbeli eredményét pedig 2012-ben érte el, amikor is a másodikként zárta az idényt.

A 2020-as szezont tekintve a kansasi pilóta már eljutott a rájátszás második, top 12-es szegmenséig. Pontokat tekintve a tizenegyedik helyen áll, így a hétvégi, charlotte-i rovalon rendezett futamon égető szüksége lenne a győzelemre ahhoz, hogy tovább mehessen a top 8-a körbe.

A Stewart-Haas Racing egyelőre nem nevezete meg a kansasi pilóta utódját a 14-es számú Ford volánja mögött. A legnagyobb esélye azonban a gárdát az Xfinity Seriesben erősítő – és a bajnokságot vezető – Chase Briscoe-nak lehet.