NASCAR: DiBenedetto még egy évig marad a WBR-nél, 2022-ben érkezik Cindric
Immár hivatalosnak tekinthető, hogy Matt DiBenedetto egy szezont még biztosan le fog húzni a Wood Brothers Racing 21-es számú autójának volánja mögött.
A 29 éves kaliforniainak azonban 2022-től új csapat után kell néznie, miután a szóban forgó versenygépet ekkor már Austin Cindric fogja átvenni.
A Team Penske – amely a WBR technikai partnere – ugyanis bejelentette, hogy több évre szóló szerződést kötött a 22 éves pilótával.
hirdetés
Ennek értelmében az Xfinity Series alapszakaszát öt győzelemmel az élen zárt, a rájátszásban pedig jelenleg második helyen álló Cindric – aki egybébként a Team Penske elnökének, Tim Cindricknek a fia – jövőre néhány Cup-futamon is részt vehet, teljes idényre viszont maradni fog a nemzeti másodosztályban.
Ami DiBenedettót illeti, az idei Cup-szezon eddigi harmincegy versenyén nyolcszor zárt a top 10-ben, karrierje során először pedig a playoffba is sikerült bejutnia. Rájátszásbeli szereplése azonban nem tartott sokáig, miután már az első szakaszban búcsúzni kényszerült.
A népszerű pilóta többször is közel járt élete első főkategóriás győzelméhez. Las Vegasban a másodikként intették le, ahogyan a következő talladegai fordulón is az ezüstérmes helyen zárt. Ezt az eredményét azonban elvesztette, miután a versenybírák úgy látták, hogy a futam hajrájában direkt kényszerítette a sárga vonal alá az egyik ellenfelét.
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough