HIVATALOS: Újabb versenyhelyszínnel bővül az IndyCar naptára

HIVATALOS: Újabb versenyhelyszínnel bővül az IndyCar naptára
HIVATALOS: Újabb versenyhelyszínnel bővül az IndyCar naptára

Hivatalosan is megkapta a zöld jelzést a Music City Grand Prix.

A privát finanszírozású verseny 2021. augusztus 8-án rajtol el a Tennesse állambeli Nashville városának utcáin.

A 2.17 mérföld hosszú, 11 kanyarból álló vonalvezetés érinti a Nissan Stadiumot, továbbá keresztezi a Koreai Veteránok Emlékhídját is.

Ez utóbbi azt jelenti, hogy a mezőny konkrétan a Cumberland folyó képében nagy sodrású víztömeg felett fog végigszáguldani.


hirdetés


Jelen szerződés értelmében az MCGR három évig garantáltan az IndyCar mentrendjének része lesz, de emellett még további két év is opcióként szerepel.

Ezt megelőzően utoljára 2013-ban, a texasi Houstonban lépett be új utcai pálya a széria naptárába. Ez az esemény azonban mindössze két évig maradt életképes.

A nashville-i verseny bejelentése egyben azt is jelenti, hogy az IndyCar zsinórban ötödik éve bővül újabb helyszínekkel. 2017-ben Gateway, 2018-ban Portland, 2019-ben Laguna Seca és a COTA, 2020-ban pedig – a járvány miatt végül elmaradt, de jövőre már biztosan futamot rendező – Richmond Raceway kapott helyet.