IndyCar: Egy év után újra győzött Will Power

IndyCar: Egy év után újra győzött Will Power
IndyCar: Egy év után újra győzött Will Power

Tizenkét versenyen át tartó nyeretlenségi sorozatára tett pontot Will Power a Mid-Ohión rendezett duplaforduló szombati futamán.

A Team Penske veteránja a pole-ból rajtolva, a verseny 75 köréből 66-ot az élen töltve húzta be IndyCar-karrierje 38. győzelmét, ebből a 29.-et épített/utcai pályán.

“Embert próbáló évünk van, ahogyan nyilvánvalóan mindenkinek” – nyilatkozta Power, aki ezt megelőzően utoljára tavaly szeptemberben, Portlandben tudott nyerni.

“A COVID miatt nagyon kemények a körülmények, ezért fantasztikus volt látni, hogy néhány rajongó is a helyszínen lehetett. Ez, az amit szeretünk csinálni. Imádunk szórakoztatni és versenyezni.”


hirdetés


A második pozícióban, de már 7.4 másodperces hátrányban a kétszeres, egyben regnáló bajnok Josef Newgaren ért célba.

“Hihetetlen munkát végzett” – méltatta csapattársát az amerikai. “Ő még mindig Will Power. Idén jó párszor a padlóra került, de ettől még továbbra is nagyszerű pilóta. Példaértékűen versenyzett.”

A dobogón a két Penske-pilóta mellett az Andretti Autosport is képviseltette magát, köszönhetően a harmadikként leintett Alexander Rossinak. A 29 éves kaliforniai ezzel idei második top 3-as eredményét szerezte a Road America-i duplaforduló vasárnapi versenye után, amelyet szintén a “bronzérmes” helyen fejezett be.

Bejutott még a legjobb öt közé Graham Rahal (RLL Racing), valamint a reggeli szabadedzést megnyert Ryan Hunter-Reay (Andretti Autosport) is.



A verseny legjobb újonca Rinus VeeKay lett. Az Ed Carpenter Racinget szolgáló, 20 éves holland remek teljesítményt nyújtva – miközben bemutatta a nap leggyönyörűbb előzési manőverét is – végül a nyolcadikként látta meg a kockás zászlót.

Nem ez lesz a kedvenc napja viszont az összetettet vezető, Mid-Ohión hat győzelemmel rendelkező – ezzel abszolút rekordernek is számító – Scott Dixonnak.

Az új-zélandinak a kvalifikáción nem jött ki a lépés, így csak a tizenheteddikként rajtolhatott el. A futam során nem sikerült megismételnie a 2014-es bravúrt, amikor is a huszonkettedik pozícióból indulva aratott győzelmet.

A Chip Ganassi Racing ötszörös bajnoka ezúttal csak a tizedik helyig jutott. A futam 27. körében ráadásul még Colton Herta gépének hátulját is koccolta, de szerencsére nem lett komolyabb következtménye az incidensnek.

A verseny során egyetlen alkalommal sem kellett pályára küldeni a pace cart.

Az összetettet továbbra is Dixon vezeti, az előnye azonban 94-ről 76 pont-ra csökkent Newgardennel szemben.





hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy