Kyle Larson két hete még azt sem tudta, milyen vezetni egy late modelt, most pedig már futamgyőztes

Kyle Larson két hete még azt sem tudta, milyen vezetni egy late modelt, most pedig már futamgyőztes
Kyle Larson két hete még azt sem tudta, milyen vezetni egy late modelt, most pedig már futamgyőztes

Minden valószínűség szerint az amerikai dirt-pályák közössége egy emberként imádkozik azért, hogy a., a NASCAR törölje el Kyle Larson felfüggesztését és b., valamelyik csapat rögtön vigye is vissza a Cupba teljes szezonra.

A 28 éves amerikai ugyanis a rasszista felhangú, áprilisi botránya óta betegre nyerte magát a sprint és midget car futamokon, olyan statisztikákat produkálva, amitől még a veteránoknak is leesett az álluk.

hirdetés


Larson augusztus közepén aztán úgy határozott, ideje kipróbálnia magát a late model autók világában is.

A korábbi tervei szerint már tavaly ősszel tesztelt volna egy ilyen gépet, a NASCAR Cup talladegai fordulóján azonban balesetet szenvedett, az így szerzett mellkasi sérülése miatt pedig le kellett mondania a programot.

Idén, augusztus 18-án azonban életében először bepattanhatott egy late modelbe, a teszt pedig olyan jól sikerült, hogy néhány nappal később már versenyszituációban is bemutatkozott Port Royalon.


Kapcsolódó: “Tudatlan voltam” – Kyle Larson küldetésére lelt a rasszizmus elleni harcban


Rögtön elsőre bejutott a feature-be, ahol aztán a ötödikként látta meg a kockás zászlót.

Két nappal később viszont már abszolút dominanciát mutatva, az 50 körből 50-et az élen töltve húzta be a főfutamot, maga mögé utasítva a szakág legnagyobb veteránjait.

“Számítottam rá, hogy jól fogunk szerepelni, de az meg sem fordult a fejemben, hogy nyerhetek” – nyilatkozta Larson, aki 0.499 másodpercet vert a másodikként célba ért Brandon Sheppardre.

“Rengeteget jelent nekem, hogy rögtön sikert értem el egy olyan autóval, ami nagyon sokban különbözik azoktól, amelyeket eddig vezettem, ráadásul egy ennyire nagyszerű csapattal. Kétségtelenül ez az egyik, ha nem a legnagyobb győzelmem. Hihetetlen, hogy két héttel ezelőtt még azt sem tudtam, milyen versenyezni a late modelek között, most pedig már futamgyőztes vagyok.”




hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy