Elszólta magát Andretti szponzora: Mégsem maradunk IndyCar-futam nélkül szeptemberben?

Elszólta magát Andretti szponzora: Mégsem maradunk IndyCar-futam nélkül szeptemberben?
credit:IndyCar
Elszólta magát Andretti szponzora: Mégsem maradunk IndyCar-futam nélkül szeptemberben?

Az IndyCar Mid-Ohio Sports Car Course-ön rendezendő hétvégéjét először duplafordulóssá alakították, majd pár héttel később lefújták az egészet.

A versenyeket eredetileg augusztus elejére tervezték, a járványhelyzet miatt azonban csak üres lelátók előtt tudták volna lebonyolítani.

Az ebből származó bevételkiesést a promóterként jegyzett Green Savoree Racing Promotions – amely idén Toronto és Portland képében két futamára is keresztet vethetett – már nem tudta bevállalni.

hirdetés


A Honda Indy 200 névre hallgató eseményt hivatalosan sosem kaszálták, csak “bizonytalan időre elhalasztották”. Az IndyCar azonban már akkor úgy fogalmazott, hogy reményeik szerint szeptember közepén képesek lesznek bepótolni.

A versenynaptár jelenleg egyetlen futamot sem tartalmaz a jövő hónapra nézve, köszönhetően Portland és Laguna Seca törlésének.

Az augusztus 29-30-ára kiírt gatewayi duplafordulót az október elején, Indianapolisban esedékes, szintén két nap alatt két futamot takaró Harvest Twin GP követi.

Legalábbis hivatalosan… Még.

A SurgereTwitteren nevű tech-vállalat ugyanis ma büszkén újságolta el Twitteren, hogy a márka fogja szponzorálni a Marco Andretti által vezetett 98-as számú Dallara-Hondát Mid-Ohión, méghozzá szeptember 11-13-án.

Az IndyCar egyelőre nem tett bejelentést.

FRISSÍTÉS: A szóban forgó tweet (lásd. alábbi screenshot) azóta törlésre került.




hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy