Sajtó: Törölték az Indianapolis 500 első edzésnapját

Sajtó: Törölték az Indianapolis 500 első edzésnapját
credit:IndyCar

Remélhetőleg nem a 104. Indianapolis 500 további halasztásához – ne adj’ Isten törléséhez – vezető első dominó ledőlését jelentik a legendás versenyt érintő, legfrissebb hírek.

Az eddigi menetrend szerint az Indy 500 nyitóedzését augusztus 11-ére írták ki az Indianapolis Motor Speedway 2.5 mérföldes oválján.

Az Associated Press és az Indianapolis Star azonban most, bennfentes forrásokra hivatkozva egyaránt arról számolt be, hogy az IndyCar kereken egy héttel a programsorozat kezdete előtt úgy döntött, teljes egészében kaszálja a jövő keddi edzésnapot.

Ennek értelmében a versenyre nevezett autók csak augusztus 12-én hajthatnak pályára először.

Ekkor fogják megrendezni az újoncok eredetileg keddre kiírt, kötelező tesztjét, a Rookie Orientation Programot is.

Mindez azt jelenti, hogy csak három edzésnap állhat a csapatok és pilóták rendelkezésére a rajtsorrendet eldöntő kvalifikáció előtt.


A 104. Indy 500 jelen állás szerint augusztus 23-án kapja meg a zöld zászlót.

A helyzetet azonban alaposan megnehezíti, hogy Indianában rohamosan nő a koronavírusos esetek száma. Ezt szem előtt tartva az állam vezető egészségügyi szervezete, az IU Health néhány nappal ezelőtt már nyilvánosan kérte arra az IndyCart, hogy fontolják meg a zárt kapuk mögötti versenyrendezést.

Roger Penske viszont egyelőre hallani sem akar erről.

A tervek szerint az IMS lelátóit 25%-os kapacitás mellett nyitják meg valamennyi edzésnap, időmérő és persze a futam erejéig.

A biztonságos lebonyolítás érdekében rendkívül szigorú, biztonsági előírásokat fogalmaztak meg a létesítmény területén belül.

Aki a 85 oldalas dokumentumban foglaltakat megszegi – legyen szó rajongóról, vagy versenyzőről -, a pályáról való azonnali kitiltással, sőt, akár letartóztatással nézhet szembe.



hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy