A jővő fekete versenyzőjét keresi az IndyCar

A jővő fekete versenyzőjét keresi az IndyCar
credit:Indianapolis Motor Speedway

Az IndyCar július elején jelentette be, hogy az egyenlőség és változás jegyében útjára indítja a Race for Equality and Change-et.

A szervezet valamennyi szegmensét érintő program egyik első lépéseként máris lázas keresésbe fogtak annak érdekében, hogy megtalálják a jövő színesbőrű IndyCar-versenyzőjét.

Az első jelöltnek egy bizonyos Myles Rowe bizonyult, aki nem más támogatását élvezi, mint Will Power.

A 20 esztendős pilóta gyerekkora óta, versenyszerűen gokartozott, majd néhány évvel ezelőtt valódi autókra is átváltott a Lucas Oil Formula Car Race Series képében.

2017-ben összesen hat futamon indult, ebből hármat győzelemmel zárt.

A következő szezonban viszont már csak két versenyre tudott nevezni, amelyeket szintén megnyert.

2018-ban az IndyCar nevelőszériáit tömörítő Road to Indy legalsóbb kategóriáját képező USF2000 egyik gépét is tesztelhette a John Cummiskey Racing jóvoltából.

Folytatása viszont nem lett a történetnek, méghozzá prózai okok miatt: végképp elfogyott a pénze.


A jelenleg főiskolai tanulmányait végző Rowe kezdett beletörődni abba, hogy versenyzői karrierje már azelőtt megfeneklett, hogy egyáltalán beindulhatott volna.

Néhány hónappal ezelőtt azonban újra felcsillant számára a remény.

Myles részt vett egy, a Will Power nevével fémjelzett tehetségkutató-program által szervezett gokartos rendezvényen Észak-Karolinában. Itt rögtön sikerült is olyan köridőt megfutnia, amit a 2014-es IndyCar-bajnok, egyben a 2018-as Indianapolis 500 győztese csak elérni tudott, túlszárnyalni viszont már nem.

Az ausztrált olyannyira lenyűgözte Rowe teljesítménye, hogy rögtön bevette a Will Power Kart esélyegyenlőségi projektjébe.

Ennek, valamint az IndyCar RE&C-nek köszönhetően vihette Rowe a minap pályára a USF2000-es Cape Motorsports egyik autóját.

Az Indianapolis Motor Speedwayen lebonyolított teszt végén a fiatal pilóta produkciójával minden jelenlévő elégedett volt.

credit:Indianapolis Motor Speedway

„Nagyon meleg volt és Myles teljesen egyedül körözött a pályán” – nyilatkozta a Racernek Power, aki természetesen a helyszínről figyelte pártfogoltját. „Ha megnézzük az íveket, amiket használt, akkor elmondható, hogy nagyon jó munkát végzett. Együttműködött a Cape-nél dolgozó srácokkal, akik mind le voltak nyűgözve. Egy rossz kormánymozdulatot nem tett egész álló nap. A következő lépések szerintem újabb tesztek lennének számára, majd jöhetne egy verseny és onnantól meglátjuk, hogyan tovább. Minden egyes, a csapattagokkal folytatott megbeszélésén ott álltam mögötte, amikor pedig a pályán volt végig a csapatrádióját hallgattam. A visszajelzései nagyszerűek voltak.”

Rowe saját bevallása szerint minden helyzetben rendkívül kritikus magával szemben, így most sem volt teljesen elégedett a teljesítményével.

A pozitív reakciók ellenére pedig beleélni sem szeretné magát abba, hogy komolyabb dolgok sülhetnek ki ebből a tesztnapból.



„A Cape-csapat azt mondta, büszke lehetek magamra” – mondta Myles, aki az elmúlt két évben sehol sem versenyezett anyagi okok miatt. „Köszönetet mondtam nekik az utolsó körömben. Ekkor felnéztem a lelátókra is és egy kicsit elmerengtem azon, amit ma csináltunk. Indianapolisban lenni mindig különleges. […] Reménykedünk még néhány tesztben, de még semmi sem bizos. Leráztam magamról a rozsdát. Úgy érzem, ha azt fogom képviselni ebben a sportban, amiben reménykedem, akkor mindenképpen többet kell tesztelnem, még több időt kell töltenem gokartban és teljesen fel kell készülnöm a kihívásra.”

Rowe az első és jelenleg egyetlen versenyzője az IndyCar RE&C programjának, Roger Penske azonban leszögezte, hogy folyamatosan zajlik a színesbőrű tehetségek felkutatása.

„Nem ő az egyedüli, aki tesztlehetőséget kap” – nyilatkozta a Kapitány még Myles körözése előtt. „Will kezdeményezte én pedig lehetőséget biztosítottam neki. Ha úgy látjuk, hogy lehet valamit kezdeni a kölyökkel, akkor meg fogjuk tenni a következő lépést. Ez egy olyan program, amit létre kellett hozni és általa változást érhetünk el. Nézzék meg Lewis Hamiltont. A megfelelő helyzetben volt és látjuk, hol tart most. Talán van valahol egy másik Lewis Hamilton, akit el tudunk juttatni az IndyCarig.”