IndyCar: Laguna Seca és Portland törölve, jön viszont három duplaforduló

Törölték az IndyCar portlandi versenyét, érkezik viszont két új duplaforduló
credit:IndyCar
Törölték az IndyCar portlandi versenyét, érkezik viszont két új duplaforduló

Eddig csak pletykaszinten értekeztünk róla, most viszont az NTT IndyCar Series már hivatalosan is megerősítette, hogy kénytelenek törölni a szeptember 13-ra szánt portlandi versenyt, valamint a hat nappal későbbre datált Laguna Seca-i duplafordulót is.

Portland kaszája mögött Oregon állam kormányzójának döntése áll, aminek értelmében a koronavírus-helyzetre hivatkozva, határozatlan ideig nem lehetséges száz embernél többet megmozgató rendezvényt tartani.

Az utazási korlátozások miatt Laguna Seca szintén a járvány áldozatainak listáját gyarapítja.


Az IndyCar ennek megfelelően életbe léptette a legújabb vészforgatókönyvét és három, erdetileg egyfutamos eseménynek szánt hétvégét is duplafordulóvá alakít.

A Mid-Ohio Sports Car Course a már előzetesen kiírt, augusztus 9-ei mellett egy nappal korábban, tehát 8-án is versenyt fog rendezni.

A lexingtoni roadon kívül a World Wide Technology Raceway (Gateway) oválja is két futamot bonyolíthat le augusztus 29-én, majd 30-án.

Duplázhat továbbá az Indianapolis Motor Speedway belső vonalvezetésén esedékes Harvest Grand Prix is, méghozzá október 3-án és 4-én.

Mindez azt jelenti, hogy az előzetes tervek szerint három versenyt tartalmazó szeptember hónap IndyCar-futam nélkül telik majd el.

A szezon október 25-én, a floridai St. Petersburg utcáin fejeződik be.

Ez a forduló eredetileg a 2020-as idény nyitánya lett volna márciusban, a koronavírus miatti átütemezés révén viszont immár bajnokavató zárófutamként funkcionálhat.




Kommentek

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy