Speciális intézménybe szállították át Alex Zanardit

Egy kifejezetten ideggyógyászati megbetegedésekre, sérülésekre specializálódott, rehabilitációs intézményben folytatódik tovább Alex Zanardi kezelése.
A kétszeres CART-bajnok és négyszeres paralimpiai aranyérmes még június 19-én szenvedett balesetet egy jótékonysági, parasportolók számára rendezett versenyen.
Zanardi az olaszországi Pienzában rendezett szakaszon vesztette el uralmát kézikerékpárja felett, felborult, majd áttért a másik, közúti közlekedés számára nyitott sávba.
Egy érkező teherautó már nem tudta kikerülni és nagy erővel Zanardinak csapódott.
Az incidens következtében a versenyző súlyos koponya- és arccsonttöréseket szenvedett.
Az 53 éves legenda azóta több operáción is átesett, a múlt hét végén pedig megkezdték fokozatos felébresztését is a mesterséges kómából, hogy ezáltal pontos képet kapjanak neurológiai kórképéről.
A sienai kórház most hivatalosan bejelentette, hogy Zanardi állapota már elég stabilnak bizonyult ahhoz, hogy egy speciális – a család kérésére azonban meg nem nevezett -, rehabilitációs intézménybe szállítsák át.
A közlemény nem tér ki arra, hogy a versenyző mennyire van tudatánál, egyáltalán érzékel-e valamit a külvilágból.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough