Súlyos balesetet szenvedett Katherine Legge

Nagyot bukott Katherine Legge a Paul Ricardon rendezett ELMS-teszten.
A brit versenyzőnő helyi idő szerint szerda reggel, a Signes-kanyar végén, egyelőre tisztázatlan okok miatt törte össze a Richard Mille Racing LMP2-es ORECA 07-esét.
A tesztet azonnal megszakították piros zászlóval, Legge-et pedig a pálya orvosi központjába szállították, majd onnan helikopterrel vitték tovább a közeli kórházba.
A 40 éves pilóta az ELMS tájékoztatása szerint egy pillanatra sem vesztette el az eszméletét, az átfogó vizsgálatok azonban töréseket mutattak ki a bal lábában, valamint a jobb csuklójában.
Utóbbi információt Legge korábbi csapattársa, egyben jó barátja, Andy Lally később cáfolta.
Az amerikai versenyző Katherine édesapjára hivatkozva arról írt Twitterén, hogy a négyszeres IMSA-futamgyőztes csuklója csak kificamodott.
Szerencsére az IMSA GTD-osztályát 2018-ban az összetett második helyén zárt Legge sérülései nem életveszélyesek, a lábtörése miatt azonban operációra szorul.
Az IndyCart is megjárt pilóta 2020-as éve finoman szólva sem az elképzelései szerint alakul eddig.
Az IMSA-ülését néhány héttel ezelőtt elvesztette, miután a GTD osztályban szereplő Grasser Racing Team partnerkapcsolata váratlanul megszakadt a hölgypilóták támogatását megcélzott Girl Empowerment Around Racinggel.
Legge ezen a hétvégén az ELMS-ben versenyzett volna, Tatiana Calderonnal osztozva az autón.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough