Jimmie Johnson már nem koronavírusos, vasárnap újra autóba ülhet

A Hendrick Motorsports sajtóközleményben jelentette be, hogy Jimmie Johnson megkapta a zöld jelzést a versenypályára való visszatérésre.
A NASCAR protokollját követve a hétszeres bajnokot hétfőn, majd kedden is letesztelték, az eredmény pedig mindkét esetben negatívnak bizonyult. Ezt követően a 44 éves veterán még egy átfogó orvosi ellenőrzésen is átesett, amit követően hivatalosan is fertőzésmentesnek nyilvánították.
Ennek köszönhetően Johnson már részt vehet a Cup Series soron következő, július 12-ére, a Kentucky Speedwayre kiírt versenyén.
A HM tájékoztatása szerint a 48-as Chevyn dolgozó csapat négy tagját is letesztelték, de az ő esetükben sem mutatták ki a vírus jelenlétét.
Johnson a múlt hét második felében döntött úgy, hogy teszt alá veti magát, miután felesége, Chandra megbetegedett.
A teszt akkor pozitívnak bizonyult, így a kaliforniai pilótát nem engedték elrajtolni az Indianapolis Motor Speedwayen rendezett Brickyard 400-on. Ez egyben azt is jelentette, hogy Jimmie 2002 óta tartó Cup-karrierje során most először volt kénytelen kihagyni egy versenyt.
A 48-as gépet Justin Allagaier vette át, de egy pitbaleset miatt már rögtön a legelején búcsúzni kényszerült.
Johnson – aki mindvégig tünetmentes volt – korábban elárulta, hogy még márciusban alávetette magát egy tesztnek, ami a szervezetében jelenlévő koronavírus antitestekre irányult. Az eredmény pozitív lett.
Orvosára hivatkozva azonban JJ leszögezte, ezek a tesztek elég nagy hibaszázalékkal bírnak, így nem lehet biztosan kijelenteni, hogy az év korábbi részében megfertőződött-e már.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough