Újabb, ezúttal ötórás operáción esett át Alex Zanardi

Újabb, ezúttal ötórás operáción esett át Alex Zanardi

Harmadszorra is műtőasztalra került a június 19-én, súlyos balesetet szenvedett Alex Zanardi.

Az 53 éves legendán ezúttal egy ötórásra nyúlt beavatkozást végeztek, aminek során főként az arcán, állán és koponyáján lévő többszörös törések rekonstrukcióját hajtották végre.

“A törések összetettek, aminek következtében digitális és háromdimenziós tervezést alkalmaztunk, hogy pontosan felmérhessük a páciens állapotát” – nyilatkozta a sineai klinika arc- és állcsonttörésekre specializálódott osztályának igazgatója, Paolo Gennaro professzor. “Az eset egyedülállóan komplex, még annak fényében is, hogy ilyen jellegű sérüléseket gyakran látunk el a kórházunkban.”

Zanardi három héttel ezelőtt, egy jótékonysági, országúti versenyen szenvedett balesetet, miután elvesztette uralmát kézzel hajtott kerékpárja felett, majd átsodródott a közúti forgalom számára szabadon hagyott sávba, ahol egy érkező teherautó elütötte.

A kétszeres CART-bajnokot és négyszeres paralimpiai aranyérmest a közeli kórházba szállították, ahol életmentő, háromórás műtéten esett át.

Tíz nappal később egy újabb, ezúttal kétórás operációnak vetették alá.

A mostani beavatkozás után az állapota továbbra is kritikus, de stabil és továbbra is mesterséges kómában tartják.

A család tájékoztatása szerint legközelebb akkor adnak ki újabb információkat, ha jelentősebb változás áll be.



Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy