Megfertőződött koronavírussal Felipe Nasr

Megfertőződött koronvírussal Felipe Nasr
credit:Getty Images
Megfertőződött koronvírussal Felipe Nasr

Nem versenyez az IMSA szombati, daytonai WeatherTech 240-én Felipe Nasr, miután pozitív eredményt hozott a koronavírus-tesztje.

A hírt az Action Express Racing jelentette be hivatalosan, egyúttal Gabby Chavez személyében megnevezve a brazil helyettesét is.

“Régóta vártam erre a hétvégére, hogy végre visszatérhessek a volán mögé” – mondta az érthetően csalódott Nasr. “Úgy érzem, mindent helyesen csináltam. Körülbelül egy hónapon át Miamiban voltam, távol tartva magam mindenkitől a versenyzés világában… Tegnap viszont, miközben Daytona felé vezettem, már nem éreztem jól magam.”

A 2018-ban prototípus-bajnoki címet ünnepelt pilóta úgy döntött, tesztelteti magát mielőtt még betenné a lábát a pályára, vagy bárkivel is találkozna a paddockból.

Félelme pedig beigazolódott, miután az eredmény pozitívnak bizonyult.

“Visszatérek Miamiba és karanténba vonulok. Remélem, gyorsan meggyógyulok és az orvosok hamarosan engedélyt adnak arra, hogy visszatérjek a versenypályára. Minden utasítást követni fogok, amit az orvosok, a csapatom és az IMSA ad nekem.”

Az AE reméli, hogy pilótájuk hamarosan újra száz százalékos lehet.

“Az Action Expressnél mindannyiunkat letaglózott, amikor meghallottuk, hogy barátunk és csapattársunk, Felipe Nasr COVID-19 tesztje pozitív lett” – nyilatkozta a SportsCar365-nek a gárda menedzsere, Gary Nelson. “Nyilvánvalóan nagyon fogjuk hiányulni szombaton, Daytonán. Biztosak vagyunk abban, hogy ugyanolyan keményen fog harcolni a vírussal, mint ahogyan a pályán is teszi a trófeákért. Felipe minden személyes kapcsolatot kerülni fog a nyilvánossággal egészen addig, amíg gyógyulttá nem nyilvánítják. Gyors felépülést kívánunk neki.”



Kommentek

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy