A naplementébe autózva húzta be idei negyedik győzelmét Denny Hamlin

Alaposan kicentizte a poconói duplaforduló vasárnapi futamát a NASCAR Cup mezőnye.
Az idén mondhatni már menetrendszerű viharszünet miatt a verseny rajtjtát rögtön halasztani kellett a térségben észlelt villámlás miatt. Fél óra elteltétve belengették ugyan az autóknak a zöld zászlót, de alig hat kör után már pirosé lett a főszerep az érkező esőnek hála.
Az újabb, egyórás csúszás következtében komolyan fennállt a veszélye annak, hogy a sötétedés miatt nem fogják tudni teljesíteni a komplett távot, lévén a Pocono Racwayen nincs kiépítve a megfelelő világítás egy esti/éjszakai futamhoz.
Szerencsére azonban nem ez lett a helyzet, ami nagyban köszönhető volt annak is, hogy a harmadik szakaszban egyetlen olyan incidens sem történt, ami sárga jelzést idézhetett volna elő.
A kockás zászlót végül Denny Hamlin látta meg elsőként, megszerezve ezzel idei negyedik, teljes Cup-karrierjét tekintve pedig a negyvenegyedik győzelmét.
A Joe Gibbs Racing veteránja mindemellett már azt is elmondhatja magáról, hogy nem kevesebb, mint hat alkalommal tudta meghódítani a Trükkös Háromszöget, amivel beérte az eddigi abszolút rekorder Jeff Gordont.
„Nem hiszem, hogy ez lesz az utolsó” – mondta a leintés utáni sajtótájékoztatón a 39 éves pilóta, aki az előző napi fordulót a másodikként fejezte be. „Építkezni fogunk erre. Nagyon meg akartam nyerni mind a két versenyt, csak nem jött össze….De nem akarok mohó lenni.”
Great job @dennyhamlin !! ? #dronecam #Pocono350 #NASCAR pic.twitter.com/4ZivlGDho7
— Beverly Hills Aerials (@bevhillsaerials) June 29, 2020
Hamlin mögött másodikként a szombati futamot megnyert Kevin Harvick ért célba.
A Stewart-Haas Racing klasszisa a hajrában mindent megtett azért, hogy befogja a 11-es Toyotát, de az idő ellene dolgozott és végül több, mint 2 másodperces lemaradásban ért csak célba.
A március óta, megszakítás nélkül az összetett élén álló Harvick ezzel idei tizenegyedik top 10-es befutóját produkálta – beleértve a három győzelmét is.
>>>>>Harminckilencedik nekifutásra Kevin Harvicknak végre összejött a győzelem Poconón
A harmadik helyen Erik Jones zárt a Joe Gibbs Racing nagy örömére, de befért még a legjobb ötbe Chase Elliott (Hendrick Motorsports) és Aric Almirola (Stewart-Haas Racing) is.
Az első szakaszt Kurt Busch, a másodikat pedig Brad Keselowski nyerte, míg a legjobb újonc a tizenhetedikként célba ért Cole Custer lett.
Nem távozott viszont szép emlékekkel Poconóról Michael McDowell, Kyle Busch és Christopher Bell sem.
.@Blaney came in hot, but there was no room to avoid @KyleBusch. pic.twitter.com/0y1flRaG2K
— NASCAR (@NASCAR) June 29, 2020
Előbbi pilóta szombaton még a nyolcadik helyet ünnepelhette, vasárnap viszont már a 16. körben véget ért számára a móka, miután nagy erővel a falnak csapta az autóját.
A Front Row Motorsports versenyzője szerencsére nem sérült meg, a végelszámolásnál viszont a balesetnek köszönhetően csak a legutolsó, negyvenedik pozíció jutott neki.
Ami ifjabbik Buscht illeti, a kétszeres – egyben regnáló – bajnok a 76. körben búcsúzott. Az idén még nyeretlen JGR-est Ryan Blaney iktatta ki a versenyből, miután hátulról eltalálta.
Az incidens következtében Busch a 38. helyen fejezte be a napot.
A NASCAR következő állomása az Indianapolis Motor Speedway lesz, ahol története során először rendez közös hétvégét az IndyCarral.
A szombati futamot még a legjobb újoncként a negyedikként zárt Christopher Bell szintén falazott egy isteneset, de öröm az ürömben, hogy neki sem esett baja.
Az open-wheelesek július 4-én, a road vonalvezetésén csapnak össze közvetlenül a Xfinity Series versenye után, míg a Cup Series ikonikus Brickyard 400-a július 5-én kapja meg a zöld jelzést immár a 2.5 mérföldes oválon.


“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough