Letartóztatták az egykori IndyCar-versenyzőnőt

Letartóztatták az egykori IndyCar-versenyzőnőt
credit:IndyCar

Sikkasztás és pénzmosás gyanújával letartóztatták az egykori IndyCar-pilóta Ana Beatriz Figueiredót.

A 35 éves brazil versenyzőnő mellett a férjét, valamint apósát is lekapcsolták a hatóságok, miután a gyanú szerint 1.6 millió amerikai dollárt csaltak el. A trió többek között kórházak üzemeltetésének céljából vett fel jelentős állami támogatást, mint kiderült hamis szerződéseket, tanúsítványokat felhasználva.

A csalást – amelynek agytrösztjeként Figueiredo apósát jegyzik – az elmúlt évek során különböző fedőcégek által vitték véghez, a pénz kedvezményezettje pedig szinte valamennyi esetben a jelenleg nyolc hónapos terhes pilótanő volt.



Ana Beatriz 2008-ban mutatkozott be az IndyCar előszobájának számító Indy Lightsban. A szezont egy győzelemmel és öt további dobogós hellyel az összetett harmadik pozíciójában zárta, megszerezve ezzel a év újonca címet is.

A versenyzőnő 2010-2013 között már a legmagasabb kategóriában szerepelt, legjobb eredménye pedig egy 11. hely volt a 2011-es, torontói futamon.

Összesen négy Indy 500-on indult el, amelyek közül a 2013-ast zárta a legmagasabban, miután a 15.-ként intették le.

Később Figueiredo visszatért Brazíliába, ahol a helyi stock-car bajnokságban rótta a köröket.

Tavaly lehetőséget kapott a Heinricher Racing w/ Meyer Shank Racing jóvoltából az IMSA WeatherTech SportsCar Championshipben való bemutatkozásra.

Az 57-es számú, kizárólag női pilóták által terelgetett Acura NSX volánja mögött Watkins Glenen könyvelhette el legjobb helyezését. A hatórás versenyt a GTD-kategória negyedik pozíciójában fejezte be Katherine Legge és Christina Nielsen oldalán.

A letartóztatás hírére azonnal reagálva Figueiredo eddigi hűséges szponzora, az Ipiranga bejelentette, felfüggeszti együttműködését a versenyzővel.