A NASCAR nem engedi elrajtolni James Davisont Talladegán

A NASCAR nem engedi elrajtolni James Davisont Talladegán
credit: Talladega Superspeedway

A korábbi tervekkel ellentétben mégsem ejtheti meg NASCAR Cup debütálását Talladegán James Davison.

Az ötszörös Indy 500-résztvevő a Spire Motorsports színeiben indult volna a bajnokság június 21-ei Geico 500-án. A NASCAR azonban most bejelentette, hogy nem hagyják jóvá a 33 éves ausztrál részvételét.



“A NASCAR arról tájékoztatott, hogy bár korábban elfogadták a nevezésem, de végül változtattak az álláspontjukon figyelembe véve, hogy a Talladega Superspeedwayen nem rendeznek sem edzést, sem pedig kvalifikációt” – mondta Davison. “Nagyon fel voltam tüzelve, hogy lehetőségem nyílik elindulni itt, de teljes mértékben megértem és elfogadom a NASCAR döntését. Jogosult vagyok arra, hogy a következő, Pocono Racewayen rendezendő futamon már versenyezzek és ugyanannyira izgatott vagyok az itteni debütálásom miatt, mint korábban Dega esetében.”

Davison eddig csak négy road-futamon indult a NASCAR nemzeti másodosztályát képező Xfinity Seriesben, oválon viszont zéró tapasztalattal rendelkezik stock-car gép volánja mögött.

A 2.666 mérföldes Talladega Superspeedway ráadásul a naptár egyik leggyorsabb pályájának számít, amelyen rendre kaotikus futamokat tartanak számos nagy balesettel fűszerezve.

Ebből adódóan valóban kockázatos lenne Davisonnak itt úgy bemutatkoznia, hogy az első gyors köre már egyben a verseny legelső köre is lenne.

A Spire Motorsports 77-es Chevyjét B.J. McLeod kapja meg vasárnap.



Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy