Dale Earnhardt Jr. is bekerült a NASCAR halhatatlanjai közé

Dale Jr. is bekerült a NASCAR halhatatlanjai közé
credit: Jared C. Tilton/Getty Images

A hagyományoknak megfelelően 2021-ben is újabb tagokkal bővül a NASCAR Hall of Fame.

Az előzetesen közzétett jelöltek listáját alapul véve, egy összesen 65 főt számláló bizottság szavazatai alapján dőlt el azon legendák végső névsora, akik hivatalosan is helyet kapnak minden idők legnagyobbjai között.

A voksolásra a média és a versenypályák válogatott képviselői, a HoF-ba már korábban beválasztott pilóták, autótulajdonosok és csapatfőnökök, magas rangú NASCAR tisztviselők, valamint a regnáló Cup-bajnok (idén Kyle Busch) volt jogosult. Mindehhez még extraként hozzáadták a rajongók számára kiírt szavazás végeredményét is.

Az eddig megszokottakkal ellentétben viszont már nem öt, hanem csak három személy került be a NASCAR Hírességek Csarnokába.



A pionír-kategóriában Red Farmer a szavazatok 71%-át besöpörve aratott győzelmet.

A 88 életévét taposó, de még mindig aktívan versenyző alabamai háromszor hódította el a Late Model Sportsman bajnoki címét, 1956-ban pedig megnyerte a Modified Tourt is.

A futamgyőzelmeinek konkrét számát a hőskor pontatlan statisztikái miatt nem tudni, de a NASCAR számításai szerint megközelítőleg hétszáz alkalommal látta meg elsőként a kockás zászlót a szervezet alá tartozó, regionális és nemzeti szintű viadalokon.

A modern éra képviselői közül Mike Stefanik és Dale Earnhardt Jr. vonulhat be a stock-car világ halhatatlanjai közé.

A 2019. szeptember 15.-én, 61 esztendős korában, repülőgépbalesetben meghalt Stefanik versenyzői pályafutása során hét alkalommal zsebelte be a Whelen Modified Tour Champion bajnoki címét, kétszer pedig a Busch North Series Champion (a mai ARCA East) legjobbja is lett.


Earnhardt Jr.-t már nem nagyon kell bemutatni.

A néhai Dale Earnhardt Sr. fia 1998-ban, majd 1999-ben is elhódította a NASCAR nemzeti másodosztályaként jegyzett Busch Series bajnoki címét (ma: Xfinity Series).

A NASCAR csúcsára, vagyis a Cupba fellépve összesen huszonhatszor ünnepelhetett a Victory Lane-en, beleértve két Daytona 500-at.

Tizennyolc éven át tartó királykategóriás karrierje során a legjobb összetettbeli eredményét 2003-ban érte el, amikor is a harmadikként zárta a szezont.

A rajongók körében azonban ő volt az abszolút bajnok. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy 2003-tól számítva egészen a 2017-es visszavonulásáig minden egyes évben őt választották meg a Cup legnépszerűbb pilótájává.

Earnhardt Jr. emellett az Xfinity Seriesben – ahová a mai napig néha beugrik egy-egy futamra versenyzőként is – szereplő saját csapata, a JR Motorsports révén eddig öt bajnoki címet ünnepelhetett tulajdonosként.

A jelenleg 45 éves szupersztár beiktatása a NASCAR Hall of Fame-be egyben azt is jelenti, hogy a legendák névsorában immár hat apa-fiú páros található, lévén Dale Sr.rögtön a legelső, azaz 2010-es “osztályban” helyet kapott.

Az Earnhardtokon kívül az illusztris társaság tagjai között szerepel Bill France és Bill France Jr., Bobby és Davey Allison, Buck és Buddy Baker, Ned és Dale Jarrett, valamint Lee és Richard Petty is.



hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy