A pornóiparban találta meg számításait a Bathurst 1000-et is megjárt versenyzőnő
Karrierje kezdetén még úgy harangozták be Renee Gracie-t, mint az a versenyzőnő, aki igazán sikeres lehet az ausztrál túraautózás világában.
Mint azonban oly’ sok, hasonló esetben, ezúttal is kiderült, hogy csak túlzott média hájpról volt szó.
A brisbane-is születésű hölgy gokartosként még viszonylag jó eredményeket hozott, a ranglétrán feljebb lépve azonban már finoman szólva sem felelt meg a vele szemben megfogalmazott elvárásoknak.
Gracie két szezont teljesített az ausztrál Porsche Carrera Cupban, de ezidő alatt jószerivel csak a mezőny végén volt megtalálható.
Ennek ellenére 2015-ben felléphetett a Supercars betétkategóriájába, a Dunlop Seriesbe (Super2 Series).
Még ugyanebben az évben a Supercars híres Bathurst 1000-én is bemutatkozhatott Simona de Silvestro váltótársaként.
A verseny során Gracie-nek sikerült össze is törnie az autót, amit hosszas javítás után vissza tudtak küldeni a pályára, de már csak a svájci pilótanő kezei alatt.
A páros 2016-ban is nekiveselkedett a viadalnak, amit immár komolyabb probléma nélkül, a 14.-ként zártak.
Gracie karrierje viszont ekkor már lefelé ívelt.
Az eredménytelenség, valamint egyre komolyabb szponzorhiány miatt három fordulóval a 2017-es szezon vége előtt ki is rúgta az őt addig versenyeztetett Dragon Motor Sport.
Renee azóta nem versenyzett sehol és már egyáltalán nincs is tervben számára a visszatérés.
A még mindig csak 25 éves hölgy ugyanis egy gyökeresen más terepen találta meg számításait.
A felnőttiparban.
Az ausztrál Daily Telegraphnak adott exkluzív interjújában Gracie elmondta, hogy versenyzői pályafutása szerint egyetlen centet sem keresett.
Most azonban már heti több ezer dollárt keres azzal, hogy egy előfizetéses weboldalon teszi közzé erotikus, vagy egyenesen porngráf fotóit és videóit.
„Rájöttem, hogy nem vagyok elég jó a versenyzéshez és tovább léptem” – ismerte el Renee, aki hosszú évekkel ezelőtt még arról ábrándozott, hogy egy napon eljut a NASCAR-ba.
„Elkezdtem autókat árulni, kitoltam a fenekem, hogy még hatásosabb legyek, néhány rajongó pedig ekkor azt javasolta, hogy próbáljam ki magam az OpenFans felületén. Így kezdődött. Akárminek is neveznek, nem zavar. Jól érzem magam azzal, ahol most tartok.”
Gracie döntését a családja is elfogadja.
„Hiszik, vagy sem, apukám tud arról, mivel foglalkozom és támogat. Szerintem egyenesen büszke rám, mivel stabil pénzügyi helyzetet teremtettem magamnak. Nem azt kell nézni, hogy mit csinálok, hanem azt, hogy mit értem el. Sikeres vagyok. Olyan anyagi körülmények között élek, amiről korábban még csak álmodni sem mertem. Az iparágban eltöltött első hat napomon már 24.000 amerikai dollárt kerestem, ekkor jöttem rá, hogy tényleg tudnék itt mihez kezdeni.”
Renee interjúját követően a Supercars is közzétett egy sajtóközleményt, amelyben tudatták, hogy tisztában vannak ex-versenyzőjük új karrierjével. Ezzel együtt leszögezték, hogy már az égvilágon semmi közük nincs a hölgyhöz.
„A Supercarsnak tudomása van az egykori Super2-pilóta Renee Gracie-ről készült cikkről. Mivel Miss Gracie már nem versenyez a Super2-ban, a Supercars nem kíván további kommentárt hozzáfűzni.”
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough