Motorszállítóként léphet be a Ferrari az IndyCarba

Motorszállítóként léphet be a Ferrari az IndyCarba

Roger Penske megerősítette, hogy már zajlottak tárgyalások a Ferrari esetleges IndyCar-programjáról.

A maranellói alakulat azt követően helyezte kilátásba portfóliója kiterjesztését, hogy a Forma-1-es csapatok megállapodtak az elkövetkezendő évekre vonatkozó, jelentősen csökkentett költségvetési csomagról.

Mattia Binotto szerint csak úgy kerülhetik el, hogy értékes szakembereket veszítsenek, ha más versenysorozatokban is megjelennek.

A jelöltek között az IndyCar is kiemelt helyen szerepel, a legfrissebb hírek szerint pedig máris történtek megbeszélések a belépés kapcsán.

A széria évek óta keményen dolgozik azért, hogy új motorpartnereket szerezzen a már meglévő Honda és Chevrolet mellé.

Ennek előremozdítása érdekében döntött úgy az IndyCar, hogy leghamarabb 2022-ben (az eredeti terv még 2021-ről szólt, de a koronavírus ezt keresztülhúzta) átáll a hibrid erőforrásokra.



“Nyilvánvalóan vizsgáljuk annak lehetőségét, hogy további gyártókkal bővüljünk” – idézte Penske-t a The Race. “Mint valószínűleg már hallottak róla, folytattunk megbeszélések a Ferrari szériába történő, 2022-es csatlakozása kapcsán, amikor már új motorszabályok lesznek érvényben. Nagyszerű értéket képviselne, ha egy harmadik gyártó is jelen lenne.”

Az IndyCar az új erőforrás mellett azon is aktívan dolgozik, hogy hamarosan vadonatúj autó lépjen a 2012 óta használatban lévő, IR-12 (közismertebb nevén DW12) helyébe.

A legutóbbi információk szerint azonban a széria nem egy csomagban vezetné be a következő generációs gépet, hanem fázisokra bontva. A tervek szerint egy hat éves intervallum során, folyamatosan hoznának be különböző újításokat, elemeket annak érdekében, hogy megkönnyítsék a csapatok kiadásait. Ha ez a projekt megvalósul, akkor az azt jelenti, hogy 2027-re állhat össze a teljes, új autó.

Ennek kapcsán a The Race megkereste a Team Penske elnökét, Tim Cindricet. A szakember azonban a járvány miatt feje tetejére állt időszakra hivatkozva egyelőre nem tudott konkrét részletekkel szolgálni.

“Eléggé nehéz most lépést tartani a történésekkel, nagyon sok tárgyalás van folyamatban” – mondta Cindric. “Szerintem igazán biztató hallani, hogy olyan gyártó, mint a Ferrari érdeklődik a széria iránt. Ez megmutatja, milyen messzire jutott az IndyCar rövid idő alatt. Amikor visszatérünk a páyára nagyon sok érdekes dolog fog történni.”



Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy