Változtat a motorszabályokon az IndyCar

Az NTT IndyCar Series hivatalosan bejelentette, hogy a megváltozott menetrendet szem előtt tartva módosításokat eszközöl a motorokra vonatkozó szabályozásokon.
A koronavírus-járvány miatt a versenynaptár tizenhét fordulósról tizennégyre csökkent. Emellett a széria által szervezett, valamint a csapatok privát tesztjei is törlésre kerültek.
Az IndyCar eddigi regulái szerint nevezőnként négy erőforrást lehetett büntetés nélkül elhasználni, amelyeknek egyenként 10.000 mérföldet kellett kibírnia (a futamokat, kvalifikációt, edzéseket is beleszámítva).
Jelen körülményeket látva ez a limit három motorra módosult, amelyeket immár 7800 mérföld után lehet szankció nélkül cserélni.
A RACER információi szerint a június 6-ai, Texas Motor Speedwayre kiírt szezonnyitót a komplett mezőny ugyanazokkal a motorokkal kezdi meg, amelyekkel a februári, austini teszten is köröztek.
Annak érdekében, hogy megakadályozzák a szükségtelen motorcseréket az IndyCar épített/utcai pályákon hat, oválokon pedig kilenc rajthelyes büntetéssel sújtja azon autókat, amelyek háromnál több erőforrást vetnek be a szezon folyamán.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough