Máris megvan az idei eSport-szezon legnagyobb idiótája

Az elmúlt hónapok során bőven akadt példa botrányokra a virtuális versenypályákon.
Daniel Abtnak azonban a május 23-ai, szimulátoros Formula E-futam során sikerült akkora mértékben kimaxolnia a csalás fogalmát, hogy még a közvetlen ellenfelei is csak szánakozni tudtak rajta.
A német versenyző az eddigi virtuális versenyein meglehetősen alulteljesített, a mostani fordulón azonban rögtön a második helyről indulhatott, végül pedig a harmadikként látta meg a kockás zászlót.
A teljesítményt látva rögtön fel is merült a gyanú, hogy valójában nem is Abt ül a szimulátorban.
A második pozícióban zárt Stoffel Vandoorne már a kvalifikáció alatt kijelentette, hogy szerinte épp egy komoly csalás zajlik.
„Nem hiszem el, hogy ez Daniel” – mondta a belga. „Egészen biztos, hogy valaki más vezet helyette.”
A The Race-hez eljutott információk szerint további pilóták is hangot adtak kételyeiknek.
„Szerintem ez nagyon szomorú, mert mi azért csináljuk, hogy szórakoztassuk a rajongókat, képviseljük a szponzorainkat és legfőképpen jó ügyet szolgáljunk az UNICEF-fel” – idézett a magazin egy meg nem nevezett FE-versenyzőt.
„Meglátjuk, hogy milyen kimenetellel zárul a vizsgálat. Köztünk szólva viszont ez az egész kristálytiszta.”
A csalás gyanúját csak még tovább erősítette, hogy az élő közvetítés során az Abt nevével jegyzett szimulátorban ülő személy arca végig gondos takarásban volt. A verseny után ráadásul – amikor interjút kellett volna adnia – a német streame váratlanul elsötétült.
A futam szervezői ellenőrizték az IP-címeket, aminek során megerősítést is nyert, hogy tényleg nem Abt versenyzett.
Később az is kiderült, hogy a 28 éves német neve alatt a profi eSportolónak számító Lorenz Hoerzing vezette a 66-os számú Audit.
Abt nem is próbálta meg mentegetni magát és nyilvánosan elnézést kért a csalásért.
„Szeretnék bocsánatot kérni a Formula E-től, az összes rajongótól, a csapatomtól és a többi versenyzőtől, amiért külső segítséget kértem a szombati futamon. Nem vettem olyan komolyan, mint kellett volna. Különösen sajnálom, mert tudom, milyen sok munkába telt ezt a projektet összehozni a Formula E részéről.”
Abtot természetesen azonnal diszkvalifikálták a versenyről, továbbá arra kötelezték, hogy 10.000 eurót adakozzon jótékonysági célra.
A büntetést Hoerzing sem úszta meg, akitől elvették a Formula E Challenge Grid virtuális, berlini futamán szerzett hatodik helyét és eltiltották a bajnokságban való további részvételtől.
Az Abtot versenyeztető Audi Sport ABT Schaeffler közleményében úgy fogalmazott, hogy fogalmuk sem volt a csalásról.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough