Lőttek az IndyCar richmondi versenyének is

Sajtó: Lőttek az IndyCar richmondi versenyének is
credit:IndyCar

Egy évtizednyi hiátus után az NTT IndyCar Series idén tért volna vissza a Richmond Racewayre.

A legfrissebb hírek szerint azonban úgy fest, még egy esztendőt várni kell arra, hogy a bajnokság autóit körözni lássuk a 0.75 mérföldes oválon.

Az Indianapolis Star, valamint a szériával exkluzív médiakapcsolatban álló RACER bennfentes kapcsolataikra hivatkozva egyaránt arról ír, hogy a június 27-ére tervezett versenyt már törölték is a 2020-as menetrendből.

A döntés oka, hogy Virginia állam még csak az elmúlt napokban kezdett enyhíteni a koronavírus miatt életbe léptetett korlátozásokon. Jelen állás szerint pedig szinte biztosra vehető, hogy július végénél hamarabb nem lesz engedélyezett nagyobb (100+) tömegeket megmozgató események megtartása.

Márpedig az IndyCar még nézők nélkül is bőven túllépi a minimális számot, lévén a pályákon bő 900 ember dolgozik minden egyes fordulón.

Szintén napvilágra került, hogy az eredetileg a Road Americára kiírt versenyhétvégét (június 19-21.) a kanadai futam számára fenntartott, július 10-12-ei dátumra ütemezik át. Ez egyben duplafordulóként is fog funkcionálni, miután a szombati futamot a – hivatalosan egyelőre még csak halasztott – torontói viadal helyetteseként rendezik meg.

Az IndyCar egyelőre nem kommentálta a híreket, de előreláthatólag még ezen a héten várható egy újabb naptártervezet bejelentése.

Az IndyCar ezt megelőzően már négy helyszínt, ezzel együtt öt versenyt (Barber, Long Beach, COTA, Detroit 1-2) volt kénytelen kaszálni a járvány miatt.





hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy