Fernando Alonso és Mario Andretti is versenyezni fog a hétvégén Indyben

Fernando Alonso és Mario Andretti is versenyezni fog a hétvégén Indyben

A koronavírus-járvány miatt az Indy 500 egészen augusztus 23-áig halasztásra került, ez azonban nem jelenti azt, hogy a mostani hétvégén ne rendezének szupersztárokkal teli futamot az Indianapolis Motor Speedwayen.

Bár erre az eseményre csak virtuálisan kerül sor, a résztvevők névsorát látva azonban mindenképpen érdemes lesz szombaton, 18:00-kor ránézni az élő streamre.

A Torque Esports által szervezett Legends Trophy következő fordulóját az IMS 2.5 mérföldes oválján rendezik meg, a nevezők között ráadásul ott lesz a világ valaha volt egyik legnagyobb autóversenyzője is.



Mario Andretti ugyanis hivatalosan bejelentette, hogy csatlakozik a szupersztárokkal teli mezőnyhöz.

A 80 esztendős legenda ezzel a rajtrács legidősebb pilótája lesz.

“Benne vagyok” – írta Twitteren Andretti. “Ezen a szombaton, Indyben. Meredek tanulási folyamatnak nézek elébe, de megpróbálok olyan gyorsan belejönni, amennyire csak lehet. Hosszú idő eltelt azóta, hogy újonc voltam. Elkötelezetten vágok neki és remélem, hogy versenyképes leszek.”

A futamon Andretti mellett még hat korábbi Indy 500-győztesnek is lehet szurkolni Emerson Fittipaldi, Juan Pablo Montoya, Helio Castroneves, Gil de Ferran, Dario Franchitti és Tony Kanaan személyében.

Az Indy-veteránokat továbbá Max Papis, Oriol Servia, Mario Dominguez, Bryan Herta és Adrián Fernández is képviseli.

Rajtuk kívül ott lesz a mezőnyben Jenson Button, Jan Magnussen, David Brabham, Mika Salo, Emanuele Pirro, Vintantonio Liuzzi, Jason Plato, Tom Coronel, Andy Priaulx, Darren Turner és Petter Solberg is.


Kapcsolódó: Horrorbalesettel búcsúztatta Mario Andretti karrierjét az IMS


Külön ki kell még emelni a nevezők listájáról Fernando Alonsót is, aki a múlt heti, zandvoorti duplafordulóján már megejtette debütálását. A spanyol itt a negyedik helyre kvalifikálta magát, de végül balesetek miatt egyik versenyt sem tudta befejezni.

Alonso egyébként különleges engedéllyel méretheti meg magát a Legends Trophyn, mivel a nevezés egyik alapfeltételének a negyven éven felüli életkor számít.




hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy