NASCAR-restart: Keselowski aggódik a fokozott balesetveszély miatt

NASCAR-restart: Keselowski aggódik a fokozott balesetveszély miatt
credit:NASCAR

Bő két hónap kényszerszünet után május 17-én, a Darlington Racewayen rendez újra versenyt a NASCAR, méghozzá a királykategória, vagyis a Cup Series részvételével.

Ezen fordulót követően lényegében három-négy naponta váltják egymást a futamok, a feszített tempó miatt pedig a csapatok számára nem áll rendelkezésre elég idő a tartalékautók felkészítésére sem.

A NASCAR emiatt úgy döntött, hogy a május 24-én, a Charlotte Motor Speedwayen esedékes, ikonikus Coca-Cola 600 kivételével nem fognak sort keríteni edzésekre és kvalifikációkra.

Ez azt jelenti, hogy a pilóták a legelső gyors körüket a rajtot jelző zöld zászló után teljesíthetik március eleje óta.

A koronavírus-járvány miatt elmaradtak a tesztek is, az egyetlen versenyzési lehetőségnek pedig a leállás idejére létrehozott, virtuális Pro Invitational Series számított.

A tény, hogy ennyi kihagyás után, nulla felkészüléssel egyből éles bevetésre küldik a mezőnyt sokaknál megkongatta a vészharangot.

Közéjük tartozik a Cup 2012-es bajnoka, Brad Keselowski is, aki szerint ráadásul keresve sem lehetett volna nehezebb helyszínt találni a visszatérésre a Darlington Raceway 1.366 mérföldes ováljánál.

„Ha választani kellene, hogy mely pályák jelentenék a legnagyobb kihívást a szezon újrakezdésére edzés és kvalifikáció nélkül, akkor Darlingtont az elsők között említeném” – nyilatkozta az NBC-nek a Team Penske 36 éves sztárja.

Keselowski szerint ráadásul az elmúlt hetek iRacing-őrülete csak még inkább növeli az amúgy is magas veszélyfaktort.

Nagyon sok szó esett már arról, miként fordult a NASCAR az e-versenyzés felé. Ha követték az iRacing-szériát, akkor tudhatják, hogy elég sikeres is volt szép nézettségi mutatókkal. A valóság azonban teljesen más. A virtuális futamok grafikája nagyon jól néz ki ugyan, az autók vezetése és minden más viszont totálisan különbözik a való élettől. Itt jön a képbe a probléma, hogy ha valaki sikereket ér el a szimulátorban, az internetes versenyzésben, akkor hamis magabiztosságra tehet szert. Ez a fals érzet pedig az igazi versenypályán hatalmas gondot okozhat. Számos pilóta rengeteg időt ölt a virtuális pályákon való vezetésbe, én pedig egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy ebből jó dolgok fognak kisülni az éles futamokon.”

Arra a kérdésre, hogy mennyire bízik a hozzá hasonlóan „berozsdásodott” versenyzőkben, Keselowski így válaszolt:

Lényegében semennyire.”



hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy