Alonso az oválpályák miatt sem vállalna teljes szezont az IndyCarban

Alonso az oválpályák miatt sem vállalna teljes szezont az IndyCarban
credit:IndyCar

Fernando Alonso már nagyjából tudja, miként fog festeni a saját versenynaptára 2021-ben. Ebben azonban úgy tűnik, sem egy teljes Forma-1, sem pedig IndyCar-szezon nem fog szerepelni.

A világbajnoki sorozatba való visszatérése az új szabályok halasztása miatt nem valószínű.

Az IndyCar viszont a hosszabb távú elköteleződés mellett azért sem vonzó opció számára, mivel a szériában több oválpályás verseny is van, amelyek aggasztják őt.

“Amikor abbahagytam a Forma-1-et elkezdtem azon gondolkodni, hogy mit csináljak legközelebb. WEC-világbajnoki cím, Forma-1-es titulusok… mi lenne, ha egy napon IndyCar-bajnok is lehetnék?” – mondta Alonso a Le Mans 24 hivatalos Instagram-oldalán rendezett élő interjújában. “Ha nem csak az 500 megnyerésére hajtanék, hanem a bajnokságra is… Különleges lenne. Ha sikerülne, azzal nem a második ember lennék a történelemben [mint az Indy 500 esetében – a szerk.], hanem a legelső. Ez pedig nagyon vonzó.”

Alonso jelenleg is szerződésben áll az Arrow McLaren SP-vel, aminek értelmében ő vezeti majd a csapat harmadik autóját a – jelen állás szerint – augusztusra halasztott 104. Indianapolis 500-on.

Az viszont már korántsem olyan csábító számára, hogy egy komplett idényt lehúzzon a szériában.

“Két év még fontolgattam ezt a lehetőséget. Most viszont már túlságosan is nagy elköteleződést kívánna részemről. Komoly előkészületeket igényelne az, hogy 16-17 futamot fussak, megtanuljam az összes pályát. Versenyeznek Laguna Secán, Mid-Ohión, Long Beachen…ezeket az IndyCar-pilóták nagyon jól ismerik évek óta. Nekem jelentős felkészülésre, elköteleződésre lenne szükségem, amit életem ezen szakaszában nem szívesen vállalnék.”

Emellett pedig ott van a kockázati faktor is.

“Az Indy 500 már önmagában hosszú felkészülést és elkötelezettséget igényel, el sem tudom képzelni ezt az egész bajnokságra kivetítve.Teljes elhivatottság kellene ehhez. Emellett ott van az öt oválpálya, amelyeket tisztelni kell. Az Indy 500 már eleve rizikós, mivel a sebesség nagyon magas, de bevállalod, mert a jutalom érte szintén óriási. Az viszont, hogy más oválokon is pályára hajtsak mindig is aggodalommal töltene el.”



hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy