iIndyCar: Ferrucci reagált a kritikákra – „Ez egy videójáték”

iIndyCar: Ferrucci reagált a kritikákra – „Ez egy videójáték”
Santino Ferrucci (Dale Coyne Racing - Indianapolis Motor Speedway/2019) - credit:IndyCar

A múlt vasárnap rendezett, Indy 175 utolsó köreiben elszabadultak az indulatok, köszönhetően néhány finoman szólva is véleményes megmozdulásnak.

Három körrel a leintés előtt a vezető pozícióban lévő Lando Norrist ütötte ki szándékosan a versenyből a lekörözött Simon Pagenaud, ami már önmagában egy kisebbfajta botrányt robbantott ki.

Nem ez volt azonban az egyetlen visszás eset.

Az IndyCar iRacing Challenge hatodik fordulójának otthont adott, virtuális Indianapolis Motor Speedway legutolsó körében először Patricio O’Ward iktatta ki Marcus Ericssont, majd jött Santino Ferrucci, aki még erre is rátett egy lapáttal.

Az amerikai azzal vívta ki a rajongók kollektív rosszallását, hogy direkt ráhúzta a kormányt az első helyen haladó Oliver Askew-ra, aki ennek köszönhetően a falban végezte.

A Dale Coyne Racing ifjoncára – akit pár éve sportemberhez méltatlan viselkedése miatt négy futam erejéig az F2-ből is eltiltották – kritikák össztüze záporozott.

Ő azonban nem tartja magát teljes mértékben hibásnak, pláne, hogy véleménye szerint csak egy videójátékról volt szó, aminek nincs köze a valódi versenyzéshez.



„Az utolsó kanyarból kijövet mindenki lassított” – idézte a Motorsport Ferruccit. „Én Askew-t készültem éppen elkapni. Az utóbbi időben nagyon sok, különböző szériában versenyeztem és megpróbáltam az autója oldalára fordulni, NASCAR-stílusban. Egy kicsit túl közel mentem, ráadásul elég agresszíven, ami az én hibám. Ez nyilvánvaló. Ugyanakkor mi egy videójátékban versenyeztünk, én voltam a második, Oliver volt az első. Mindent tőlem telhetőt megtettem azért, hogy az autómat a Victory Lane-re vigyem.”

A 22 éves versenyző – aki végül a harmadikként ért célba – a Twitch-csatornáján is beszélt az incidensről.

„Közeli volt, de annyira megérte! Az utolsó kör, utolsó egyenese… ugyan már, ez a tévés közvetítésért zajlott, a rajongókért! Direkt húztam Askew-ra, noha megtehettem volna, hogy csak rátapadok… Mindent egybevéve viszont ez egy videójáték, virtuális valóság. Nem csinálam olyat, amiről komolyan azt gondolnám, hogy valódi autóban ülve is bevállalnám. Az egyenesben mindenki tekergett ki-be az ívéről, én majdnem úgy éreztem magam, mintha csak a Call of Dutyban játszanék.”


Kapcsolódó:

>>>>> McLaughlin győzelmét hozta a végletekig őrült Indy 175

>>>>> Lando Norris: „Pagenaud azért ütött ki, mert én vezettem a futamot, nem pedig egy IndyCar-pilóta”


Ferrucci úgy véli, hogy a szimulátoros küzdelmek során történt nézeteltéréseknek nem lesz hatásuk az éles futamokra.

„Nem hiszem, hogy bármiféle rivalizalizálás született pár ember között, akiknek [az iIndyCarban] gondjuk adódott egymással. Ugyanakkor azok a problémák felerősödhettek, amelyek már ezt megelőzően is fennálltak. Két, vagy három héttel azelőtt viszont, hogy újra, igazából versenyezni kezdünk, mindenki meg fog békélni egymással és amikor ismét a pályán leszünk, már nem kell aggódni ezen dolgok miatt.”