Az iRacing alelnöke is megszólalt a Pagenaud-Norris botrány kapcsán

Az iRacing alelnöke is megszólalt a Pagenaud-Norris botrány kapcsán
credit:iRacing

Továbbra sem csitulnak a kedélyek a múlt szombati Indy 175 hajrájában történtek körül.

Mint ismeretes, három körrel a leintés előtt Lando Norris magabiztosan haladt a vezető pozícióban. A már lekörözött státuszban lévő Simon Pagenaud azonban nem nézte ezt jó szemmel és lelassított a brit előtt, aki már nem tudta elkerülni az ütközést.

A versenyt ennek köszönhetően Norris végül csak a 21. helyen zárta.

Pagenaud-t a mclarenes kérdőre is vonta tettéért, a francia azonban tagadta a szándékosság vádját.

Ezzel kvázi hülyét is csinált magából ország, világ előtt, mivel az élő Twitch-közvetítésében mindenki számára hallható volt, amint spotterével Norris kiiktatásáról diskurálnak, meglehetősen gúnyos hangnemben.

A lebukás után Lando egy hazug lúzernek nevezte Pagenaud-t.

Az incidens meglehetősen rossz fényt vetett az IndyCar versenyzőinek megítélésére a közösségi médiában, nem beszélve a negatív, nemzetközi sajtóról.

Ennek ellenére a Roger Penske vezette széria a mai napig egy árva szóval sem kommentálta a történteket.

Az iRacing alelnöke, Steve Myers azonban egy rajongó hozzászólására reagálva elmondta a saját véleményét.

Mint előfizető tag, ha én tettem volna ilyet, akkor felfüggesztésre, vagy kitiltásra számíthattam volna” – írta a @RevvinUK néven futó felhasználó Twitteren. „Így akarják prezentálni az iRacinget a világnak? Hogy ez rendben van, mivel „csak egy videójáték”, tehát az emberek vezethetnek úgy, mintha a Mario Kartban lennének és másokat szórakozásból kiüthetnek?”

Erre Myers így válaszolt:

„Ez egy privát IndyCar-széria volt, amelynek résztvevőit exkluzívan ők maguk választották ki. Nekünk nincs beleszólásunk abba, hogy rendszabályozzuk mások magánligáját versenyzéssel kapcsolatos problémák miatt. Csalódás-e, hogy [Pagenaud] gúnyt űzött egy, a széria és az iRacing számára egyaránt nagyszerű lehetőségből? Abszolút.”

Nem csak Pagenaud vitt be egy masszív gyomrost a iIndyCarnak az Indy 175-ön, hanem annak legutolsó köre is. Ebben először Patricio O’Ward csapta ki Marcus Ericssont, majd másodpercekkel később jött a csattanó, amikor is Santino Ferrucci szándékosan elbánt az akkor első helyen állt Oliver Askew-val.