McLaughlin győzelmét hozta a végletekig őrült Indy 175

McLaughlin győzelmét hozta a végletekig őrült Indy 175

A kockás zászló felé közeledve nagyon úgy tűnt, hogy az IndyCar iRacing Challenge hatodik fordulójának végén valamelyik Arrow McLaren SP-versenyző fog a legjobban örülni.

Nyolc körrel a leintés előtt azonban még a Graham Rahal (RLL Racing) – Simon Pagenaud (Team Penske) páros csatázott a vezető pozícióért.

Ekkor megérkezett Lando Norris, akinek előzési kísérlete közben Pagenaud elkapta Rahal autóját, ez pedig lényegében mindkettejük győzelemről szőtt reményeire is pontot tett.

Néhány másodperc múlva már az AMSP triója foglalta el az eső három helyet Norris – Oliver Askew – Patricio O’Ward sorrendben. Az ifjoncok hatalmasat küzdöttek egymással, a McLaren házi versenybe azonban hamarosan beleszólt Marcus Ericsson (Chip Ganassi Racing) és Santino Ferrucci (Dale Coyne Racing) is.

Mindeközben Norrisnak komoly esélye volt arra, hogy a COTA után az IMS oválján is nyerjen, ezzel 100%-os mérleggel zárva iIndyCar-kalandját.

A már körhátrányban lévő Pagenaud azonban nem így gondolta. A francia direkt lelassított a brit előtt, hogy visszafogja, ezzel csökkentve az előnyét. A manőver azonban nem jól sült el és összeütköztek.

Norris ennek révén végül csak a 21.-ként zárt.

Pagenaud később elnézést kért fiatal ellenfelétől, mondván nem szándékosan ütötte ki a versenyből.



A drámából az utolsó körben sem fogyott ki a virtuális Indy (500 helyett) 175.

A fej-fej mellett küzdő Askew-t és O’Wardot megelőzte Ericsson. A svéd öröme azonban nem tartott sokáig, mivel másodpercekkel később összeakadt a mexikóival és azon melegében ki is pörgött.

Az élen haladó Askew ekkor már félig a markában érezhette a győzelmet, jött azonban Santino Ferrucci és egy laza mozdulattal ráhúzta a kormányt, ami egy csúnya bukásba torkollott.

A győzelem mindennek köszönhetően végül az érkező Scott McLaughlin ölébe hullott.

A Team Penske versenyzője ezzel a Barber Motorsports Park után a második sikerét ünnepehette az iIndyCarban.

„Reméltem, hogy lesz még egy baleset, de végül kettő is történt” – mondta az új-zélandi, aki egyébként a pole-ból kezdte meg a futamot. „Azt hittem előtte, hogy legfeljebb a harmadik pozícióra van esélyünk. Jó időben voltunk jó helyen.”

A másodikként Conor Daly ért célba, míg Ferrucci az incidense ellenére is befutott a harmadikként.

A top 5 sorrendjét Askew és O’Ward zárta.

Az Indy 175 az utolsó, tervezett fordulója volt az IndyCar iRacing Challenge-nek.

A szériában nem avattak ugyan hivatalosan bajnokot, de a pontverseny alapján a titulust McLaughlin érdemelné ki, aki ezzel természetesen a legjobb újoncnak is számít.

Az összetett második és harmadik helyét szintén Penske-pilóták foglalják el Power és Pagenaud képében.

Rajtuk kívül befért még a top5-be Rosenqvist és Ferrucci is.





Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy