HIVATALOS: Május közepén újraindul a NASCAR-szezon!

A NASCAR hivatalosan bejelentette, hogy két hét múlva véget ér a koronavírus-járvány miatt március óta életben lévő kényszerszünet.
A szervezet azonban egyelőre csak a májusi menetrendet tette közzé.
Ennek értelében tíz nap leforgása alatt hét versenyt bonyolítanak le, amelyek helyszínéül a Darlington Raceway és a Charlotte Motor Speedway (CMS) szolgál majd.
Az első, 400 mérföldes futamot május 17-ére, Darlingtonra írták ki a királykategória, vagyis a Cup Series főszereplésével.
A bajnokságra három nappal később, május 20-án egy újabb verseny vár ezen a pályán, amelynek távját már 500 kilométerben határozták meg.
A feszített tempó ezt követően is megmarad, lévén május 24-én – a járvány előtt kiírt időpontban – jöhet az ikonikus Coca-Cola 600 a CMS-en.
A következő szerdán, vagyis 27-én szintén ez a létesítmény fogadja a Cupot újfent egy 500 kilométeres forduló formájában.
A „nagyok” mellett a NASCAR alacsonyabban rangsorolt, nemzeti bajnokságai is készülődhetnek.
A másodosztályt képező Xfinity Series május 19-én restartol Darlingtonon, míg Charlotte-ot 25-én ejtik útba.
A harmadvonalbeli Truck Series május 26-án, Charlotte-on kapja meg ismét a zöld zászlót.
A versenyek előtt egyáltalán nem tartanak szabadedzéseket, sőt, még kvalifikációra is csak a Coca-Cola 600-on kerítenek sort.
A járványra való tekintettel valamennyi versenyt zárt kapuk mögött rendeznek meg.
A NASCAR-tisztviselők, továbbá a csapatok és a sajtó képviselői csak az optimális munkavégzéshez szükséges, minimális létszámban lehetnek jelen a pályán.
Egyetlen autó gárdája legfeljebb tizenhat főből állhat, amibe konkrétan mindenki beletartozik a szerelőktől kezdve a spotteren és a versenyzőn keresztül egészen a szállítókamion sofőrjéig.
A NASCAR arról is javaslatot tett, hogy a fertőzésveszély minimalizálása érdekében lehetőleg a csapatok pályán dolgozó emberei ne menjenek be a főhadiszállásra és külső műhelyekbe.
A létesítmény területén valamennyi résztvevőtől elvárják a szájmaszk viselését, továbbá – beleértve a be/kilépést – rendszeresen mérik a jelenlévők testhőmérsékletét és ellenőrzik, hogy nem áll-e fenn náluk valamilyen más, a koronavírussal összefüggésbe hozható tünet.
Ezen kívül mindenkinek kötelezően részt kell venni egy tréningen, amelyen a járványügyi előírásokat sajátítják el.
A versenyek előtt a pilótákat a motorhome-okban különítik el, amit csak indokolt esetben hagyhatnak el.
A NASCAR tájékoztatása szerint azonban tesztelni senkit nem fognak, mivel nem áll rendelkezésre ehhez a megfelelő számú eszköz.
A NASCAR májusi naptára:
Május 17.: Cup Series (Darlington Raceway) – 400 mérföld
Május 19.: Xfinity Series (Darlington Raceway) – 200 mérföld
Május 20.: Cup Series (Darlington Raceway) – 500 km
Május 24.: Cup Series – Coca-Cola 600 (Charlotte Motor Speedway) – 600 mérföld ‼️‼️ Az egyetlen verseny kvalifikációval ‼️‼️
Május 25.: Xfinity Series (Charlotte Motor Speedway) – 300 mérföld
Május 26.: Trucks Series (Charlotte Motor Speedway) – 200 mérföld
Május 27.: Cup Series (Charlotte Motor Speedway) – 500 km

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough