Visszatér a versenypályára a World of Outlaws!

Először rendez versenyeket a koronavírus-járvány kitörése óta a World of Outlaws.
A május 8-ára kiírt eseményen a szervezet topkategóriája, a NOS Energy Drink World of Outlaws Sprint Car Series hajt pályára.
Az iowai Knoxville Raceway üres lelátói előtt lebonyolítandó, meghívásos viadalokon a teljes szezonos WoO-pilóták mellett a regionális dirt pályák ászai, iRacing-menők, továbbá a tervek szerint szélesebb körben ismert sztárpilóták is járművekbe pattannak.
A futamok nem csak pénzdíjasak lesznek, de előreláthatólag a bajnoki pontversenybe is beleszámítanak majd.
A helyszínen mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legkisebb kockázatnak tegyék ki a résztvevőket. A szervezők tájékoztatása szerint mindenkitől elvárják a szájmaszk viselését, emellett pedig rendszeres testhőmérséklet-ellenőrzéseket is folytatnak majd.
A program egy héttel később, május 15-én a szintén iowai Boone Speedwayen folytatódik, méghozzá a WoO Late Model Series főszereplésével.
Nem a WoO lesz azonban az első, amely a járvány elharapódzása óta éles versenyzésre adja a fejét.
Dél-Dakotában már április 25-26-án, két különböző dirt pályán is futamokat tartottak. Ezeket ráadásul egyenesen nézők előtt szerették volna lefutni, de politikai nyomásra végül mégis zárt kapuk mögé szorultak.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough