Hasznaltlaptop.eu - Használt, minőségi, felújított laptopok, PC-k kedvező áron

Brutál tempó: Havi nyolc versennyel térhet vissza a NASCAR

Brutál tempó: Havi nyolc versennyel térhet vissza a NASCAR
credit:NASCAR

Jelentős politikai támogatás mellett a NASCAR keményen dolgozik azon, hogy lehetőleg már egy hónapon belül újraindítsák a szezont.

Az egyelőre zárt kapus versenyeket értelemszerűen csak olyan államokban tudnják lebonyolítani, amelyekben az érvényben lévő korlátozások ellenére kivitelezhető, továbbá az illetékes kormányzó is áldását adja rá.

Ha minden az elképzelések szerint alakul, akkor a királykategória, vagyis a Cup Series mezőnye május 17-én, a Darlington Racewayen hajthat ismét pályára.

Az Autoweeknek most sikerült megszereznie azt a tervezetet, amit a NASCAR a napokban mutatott be a bajnokság csapatainak.

Ennek értelmében az újraindított szezon első hónapja nem kevesebb, mint nyolc futamot tartalmazna.

A restartot tehát Darlingtonra írnák ki három nap alatt rögtön két versennyel (május 17., május 20.), majd május 24-én jöhet az ikonikus Coca-Cola 600 a Charlotte Motor Speedwayen. A Cup ezt követően sem hagyja el a pályát és 27-én egy újabb, már csak 310 mérföldes futamot teljesítenének itt.

Négy nappal később, május 31-én a mezőny már Martinsville-en folytatná, amit június 3-án Bristol, 7-én Atlanta, 14-én pedig a Homestead-Miami Speedway követne.


Kapcsolódó: Fény az alagút végén – Újra munkába állhatnak a NASCAR csapatai!


A tervezet előkészítése során kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy lehetőleg logisztikai és utazási szempontból is kivitelezhető legyen.

A NASCAR természetesen maximális biztonsági előírások mellett akarja csak folytatni a március elején, a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt szezonját.

Ennek megfelelően csökkenteni szándékoznak a pályán tartózkodó tisztviselők, csapattagok létszámát, továbbá mindenhol kötelezővé teszik az arcmaszkok, védőkesztyűk használatát és folyamatosan ellenőriznék a jelenlévő emberek testhőmérsékletét.

A NASCAR számára létszükséglet, hogy minél hamarabb visszatérjenek – többé, kevésbé – a rendes kerékvágásba. A szervezet bevételeinek jelentős része a televíziós szerződésektől függ, tehát ha nincs verseny, akkor nincs pénz sem. Különösen érzékenyen érinti ez a csapatokat, amelyek csak akkor részesednek a tévés jogdíjakból, ha az adott futam befejeződik.

Mindemellett a legtöbb szponzorációs kontraktus is a televíziós megjelenéshez kötött.