A McDonald’s és a Credit One Bank is szerződést bont Larsonnal

A McDondald’s és a Credit One Bank is szerődést bont Larsonnal
credit:NASCAR

Nem túlzunk ha azt mondjuk, hogy az idei év legnagyobb sportvonatkozású botrányát robbantotta ki vasárnap éjjel Kyle Larson.

A 27 éves NASCAR-versenyző a Monza Madness nevű, iRacing-futam élő közvetítése során használta a rasszista sértésnek számító, n**ger kifejezést.

A felelőtlen megnyilvánulás nem maradt következmények nélkül.

Larsont először csapata, a Chip Ganassi Racing függesztette fel határozatlan időre, amely alatt egy centet sem folyósítanak számára.

Ezt követően ugyanígy tett szervezeti szinten a NASCAR, majd az iRacing is parkolópályára helyezte.

A válaszreakciók a partnercégektől sem várattak sokáig magukra.

A Chevrolet hivatalosan bejelentette, hogy szünetelteti együttműködését Larsonnal, két fontos szponzor pedig ennél is tovább ment.

A pilóta által a NASCAR Cupban vezetett, 42-es autó egyik főtámogatója, a Credit One Bank, valamint a Chip Ganassi Racinggel szintén kiemelt kapcsolatot ápoló McDonald’s egyaránt közölte, hogy azonnali hatállyal felbontják a Larsonnal kötött szerződésüket.

A két cég döntése a CGR-rel való partnerséget nem érinti.

Akad azonban olyan vállalat is, amely kitart Larson mellett.

Ilyen a Plan B Sales & Marketing, amely közleményében elmondta, hogy a versenyző személyesen kért tőlük bocsánatot a felelőtlen szóhasználatáért.

A Larsonnal 2013 óta kapcsolatban lévő Plan B szóvivője úgy fogalmazott, tisztelik, hogy a pilóta elismerte a hibáját, nem bujkált el és megbánást tanúsított.

A cég további támogatásáról biztosította a hatszoros Cup-futamgyőztest, akit úgy definiáltak, mint “egy fantasztikus ember, aki most hibázott”.

A Finley Farmsra – amely főként a sprint carok világában szponzorálja – a jövőben szintén számíthat Larson. A vállalkozás tulajdonosa, Jason Finley Twitterén úgy fogalmazott, hogy mindenki követ el hibát, ezért Kyle is megérdemel egy második esélyt.



UPDATE: Időközben a Clover márkát birtokló Fiserv is bejelentette, hogy felbontja szponzorációs szerződését Larsonnal, míg a Lucas Oil egyelőre “csak” felfüggesztette a versenyzővel való kapcsolatát.



Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy