A húsvéti NASCAR-futam, amelyen egy rajongó leégette a lelátót

A húsvéti NASCAR-futam, amelyen egy rajongó leégette a lelátót

Az 1959-es NASCAR Grand Nationals szezon naptárában két alkalommal is helyet kapott az észak-karolinai Wilson Speedway.

Az első forduló időpontjaként március 29-ét jelölték ki, ami pontosan egybeesett húsvét vasárnapjával.

A katolikus egyház legnagyobb ünnepén való versenyzéstől azonban nem csak a vallásos rajongók, de több promóter is ódzkodott.

A kivévételek között szerepelt egy bizonyos Paul Sawyer, aki ellentmondást nem tűrően kijelentette, az egyetlen jeles nap, amelyre nem hajlandó futamot szervezni, az az anyák napja. Így esett meg, hogy a félmérföldes dirt ovál tavaszi NASCAR versenye pontosan húsvétkor kapta meg a zöld jelzést.

Ezen a vasárnapon azonban olyasmi történt, amit az arra fogékonyak gyorsan el is könyveltek Isten haragjának megnyilvánulásaként – noha a főkolompost a fizető nézők között kellett inkább keresni.

A futam első edzése már javában zajlott, amikor hirtelenjében lángok csaptak fel a nézőtéren.

A pálya legnagyobb lelátójáról több, mint háromezer embert menekítettek ki, de szerencsére senkinek nem esett komolyabb baja.

A hivatalos jelentésben a tűz keletkezésének okaként egy még égő cigarettát jelöltek meg, amit valószínűleg egy rajongó dobott le a nézőtér alatti kis épület tetejére.

Az emberek perceken át rá se hederítettek az alattuk egyre inkább égő területre és csak akkor rémültek meg, amikor a lángok már a fából készült lelátót nyaldosták.

A pálya tisztviselői is csak ekkor értesítették a tűzoltóságot, így mire a lánglovagok kiértek, a komplett nézőtér égett.

Hihetetlen módon ez a „kis” közjáték csak minimálisan zavarta meg a napi programot.

Amikor már látható volt, hogy sikerül megfékezni a lángokat, Sawyerék rögtön közölték a mezőnnyel, hogy hamarosan kezdődhet a verseny.

Az időbeli csúszás miatt egyedül a kvalifikációt törölték el, a rajtsorrendet ehelyett sorsolás útján határozták meg.

A futamot végül Junior Johnson húzta be, három másodpercet verve Curtis Turnerre.

Ennél is érdekesebb viszont, hogy a harmadikként Richard Petty látta meg a kockás zászlót. A későbbi hétszeres bajnok ezzel NASCAR-karrierje legelső top 5-ös eredményének örülhetett – egyúttal pedig ekkor először tudta legyőzni édesapját, Lee Pettyt is, aki a negyedik helyen ért célba.

Paul Sawyer 1960-ban is, direkt húsvétra szervezte le a pálya tavaszi versenyét, amely végül minden malőr nélkül zajlott le, méghozzá Richard Petty győzelmét hozva.

Ezt követően még hét alkalommal fordult elő a NASCAR eddigi történelme során, hogy húsvét vasárnap is pályára hajtottak az autóik: 1961-ben (Hickory Motor Speedway), 1962-ben (Martinsville Speedway), 1963-ban (South Boston Speedway), 1965-ben (North Wilkesboro Speedway), 1969-ben (Hickory Motor Speedway), 1970-ben (Atlanta Motor Speedway) és 1989-ben (Richmond Raceway).

A NASCAR a hetvenes években már íratlan szabályként fektette le, hogy a húsvéti hétvégét üresen kell hagyni.

Ezzel a hagyománnyal 1989-ben is csak kényszerből szakítottak.

A szóban forgó Cup-versenyt eredetileg februárra írták ki, a katasztrofális időjárás miatt azonban el kellett halasztani és egyedül ez a márciusi dátum volt elérhető arra, hogy be tudják pótolni.



Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy