Dale Jr.: A virtuális versenyzés sokkal nagyobb kihívás, mint az kívülről látszik

Dale Jr.: A virtuális versenyzés sokkal nagyobb kihívás annál, mint ami kívülről tűnhet

Dale Earnhardt Jr. minden előzetes várakozást felülmúlva a harmadik helyen zárta az IndyCar iRacing Challenge michigani oválfutamát.

A NASCAR-szupersztár teljesen újoncnak számított a valódi IndyCar-pilótákkal teli mezőnyben, magában az iRacingben azonban már finoman szólva sem tekinhető kezdőnek.

A kétszeres Daytona 500-győztes pilóta hosszú évek óta szimulátorozik lelkesen, ezen hobbijára pedig a teljes szezonos NASCAR-szerepléstől való visszavonulása óta csak még nagyobb hangsúlyt fektet.

Earnhardt Jr. amint megtudta, hogy a virtuális IndyCar oválpályára látogat, rögtön lobbizni kezdett a közösségi oldalakon egy meghívóért a szériánál.

Az invitáció hamarosan meg is érkezett, a 45 éves kannapolisi pedig innentől nem kevesebb, mint napi 6-10 órát töltött felkészüléssel az otthonában lévő szimulátorban.

„Nagyon jól éreztem magam, hálás vagyok, hogy meghívtak” – nyilatkozta az NBC-nek Junior. „Értékeltem a lehetőséget, hogy a részesévé válhattam. Két évtizede művelem az iRacinget, az Indy-versenyzésre azonban nem nagyon fektettem eddig hangsúlyt, való világbeli tapasztalatom pedig egyáltalán nem volt. Sokat kell tanulnoom és próbálkozni, hogy megértsem az autó reakcióit. Óriási rajongója lettem a szériának, még annál is nagyobb, mint a tavalyi Indy 500 idején [amelyen televíziós riporter volt – a szerk.]. Örülök, hogy megismerhettem ezeket a srácokat. Mindannyian lenyűgöző, ugyanakkor különböző személyiséggel bírnak. Mókás látni azt is, hogy néhányan pont a virtuális versenyzésnek köszönhetően bújnak elő a csigaházukból.”

Dale Jr. édesapja 3-as rajtszámával debütált az IndyCar iRacing Challenge-ben (credit:iRacing)

Jelen tervek szerint az IndyCar iRacing Challenge-ből még három futam van hátra. A helyszín pillanatnyilag csak az április 25-ei forduló esetében ismert, lévén azt a COTA képében már előre bejelentették.

Az április 18-ai versenynek otthont adó vonalvezetést sorsolás útján fogják eldönteni, míg a május 2-ai záróviadal egy „álompálya” lesz, ami nincs benne az IndyCar naptárában.

Earnhardt Jr. reméli, hogy ezen két helyszín valamelyike – vagy akár mindkettő – újra ovál lesz.

Lehetne Indy. El sem tudom képzelni milyen lehet valódi pilóták ellen versenyezni az IndyCarban, az Indianapolis Motor Speedwayen.”

Junior tudja, hogy a „dobogós” bemutatkozásában nagy szerepet játszott a szimulátoros múltja.

Emiatt abban is biztos, hogy a platform profi versenyzőivel szemben már labdába sem rúghatna.

„Ha a legjobb iRacinges srácokat meghívnák [az IndyCar Challenge-re], akkor felmosnák velünk a pályát. Ugyanez lenne az eNASCAR esetében is, tönkre vernék a NASCAR-pilótákat. Nem vehetjük fel a versenyt a tapasztalatukkal.”

Earnhardt Jr. szerint az iRacingbe csöppenő, valódi pilóták két csoportra oszthatók. Az egyik halmazban azok vannak, akik időt, energiát nem kímélve gyakorolnak, míg a másikban lévők egyszerűen csak leülnek versenyezni és nyomják neki lesz, ami lesz alapon.

„A virtuális versenyzés sokkal nagyobb kihívás, mint az kívülről látszik. Az IndyCaros srácokkal egész hétvégén együtt gyakoroltunk, rengeteg kört megtettünk, teszteltünk, miniversenyeket futottunk. Mindent összevetve én úgy látom, sokkal több munka volt ebben, mint amit az eNASCAR-ban láttam eddig. Általánosságban véve az IndyCar-pilóták elkötelezettebbek, hogy a lehető legtöbb kört, időt fektessék bele annak érdekében, hogy olyan jó produkciót nyújthassanak, amennyire csak telik tőlük. […] A NASCAR és az IndyCar oldalán is úgy látom, hogy a versenyzők nagyon gyorsan alkalmazkodnak. Még azok a srácok is hamar felveszik a ritmust, akik ezelőtt soha nem használták az iRacinget, nem vezettek szimulátorban, sőt, még a videójáték is kimaradt az életükből. Ez annak a számlájára is írható, hogy ez a platform rendkívül valósághű.”


Earnhardt Jr. már a debütálása előtt leszögezte, hogy a húszas éveiben sem volt elég bátor az IndyCarban való megmérettetésre, ez pedig most is változatlan maradt.

A michigani harmadik helye után viszont mégis újra felvetődött, hogy adna-e egy esélyt magának a szériában, éles helyzetben.

„Nem hiszem, hogy a feleségem, Amy megengedné. Valószínűleg [az iRacinggel] juthatok a legközelebb az IndyCarhoz. Én pont így szeretem, az otthonom kényelméből versenyezni a legjobbak ellen.”

Junior 2016 végén, fejsérülések sorozatát követően, orvosi tanácsra tett pontot főállású versenyzői karrierjére. Egy-egy kivételes futam erejéig ugyan még látni a pályán, de már ez a maximum számára.

Ebből adódóan azt is kizárja, hogy akár csak egy tesztet is teljesítsen valódi IndyCar-autó volánja mögött.

„Az autóversenyzői napjaim már jószerivel véget értek. Néhány futam van még bennem, de jelenleg nem tudom, hogy a jövőben mennyi Xfinity-versenyen indulok el. Számomra egy álom vált valóra azzal, hogy az összes valódi versenyző ott vitézkedik a virtuális pályákon, ahol én magam már régóta jelen vagyok. Fantasztikus, hogy ezek a srácok most a szimulátorban versengenek, amit meg is mutatnak a televízióban rengeteg embernek. Az általános reakció a rajongók részéről az, hogy ‘Az igazi versenyeket jobban szeretem, de ez is nagyon jó, még akkor is követni fogom, ha a visszatérnek a dolgok a régi kerékvágásba.‘. Ez a hozzáállás lenyűgöző.”



Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy