Valódi vs. sim-versenyzők – Máris érik a botrány?

Ez gyorsan ment: Máris érik az első iRacing-botrány
Kyle Larson (credit:iRacing)

A koronavírus-járvány miatti leállás következtében soha nem látott méreteket ölt az esport-őrület.

Az utóbbi hetekben alig telik el úgy nap, hogy ne jelentenének be egy újabb versenyt, a mezőnyben egy, vagy több, a valódi pályákról ismert ikonnal.

Látszólag ezekkel a futamokkal mindenki csak jól jár. A rajongók nem maradnak sport nélkül, a sim-pilóták pedig eddig sosem látott médiafigyelmet kapnak, ráadásul lehetőségük nyílik arra is, hogy világviszonylatban ismert szupersztárok ellen méressék meg magukat.

Utóbbiak szintén profitálnak a virtuális futamokból, mivel egyrészt továbbra is versenyezhetnek, másrészt pedig a szponzoraiknak is vissza tudnak adni valamit.

Eddig tehát minden szép és jó, már-már utópisztikusnak tűnik – legalábbis a virtuális világban.

A színfalak mögött azonban úgy fest, kezd elmérgesedni a helyzet.

A szimulátoros viadalokon érthető módon a már eleve ezen a terepen edződött pilóták vannak előnyben. Ennek révén a profi simesek rendre elverik az éles versenypályákon vitézkedőket.

Ez pedig már komolyabb indulatokat is szül, legalábbis néhány, hivatásos pilóta részéről.

A USAC szevezésében a minap rendeztek egy újabb, dirt pályás, virutális versenyt a mezőnyben olyan nevekkel, mint például Kyle Larson és Christopher Bell.

A beszámolók szerint a profi simesek elég szépen gyepálták is a valódi sprint/midget carok világában klasszisnak számító pilótákat.

A helyzet végül annyira eldurvult, hogy az egyik profi állítólag szándékosan kezdte kilökdösni az ellenfeleket, a versenybírák figyelmeztetésére pedig a mikrofonjának elnémításával válaszolt.

A simesek felháborodtak, a szervezők pedig úgy döntöttek, a jövőben már szeparált mezőnyben indítják a virtuális és a valódi versenyzőket.

„Szóval az van, hogy a USAC iRacing Pro, valamint a valódi USAC-pilóták részvételével kiírt futamokat törlik és innentől külön fogunk versenyezni” – írta felháborodottan Facebookján a simes Cole Neuhalfen. „Mindezt csak azért, mert mi elverjük az igazi versenyzőket alapbeállítással. Én nem a pénzért csinálom, hanem azért, mert mindig is az volt az álmom, hogy ezen srácok ellen versenyezzek. A tény, hogy elkülönítenek bennünket egyszerűen szívás. A hab a tortán pedig, hogy még az iRacinges pilóták nevezési díjaból származó pénzdíjakat is lecsippentik a valódi versenyzők javára. […]Az olyan emberek, mint én azért csináljuk [a virtuális versenyzést], mert egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak az igazit. Erre most pont az éles pilótákat fizetik meg, miközben nekik még csak a nevezési díjat sem kell kicsengetniük. Szórakoztatónak tartottam [a sim-versenyzést], most viszont már inkább csak frusztrál az egész.”

A közösségi médiában egyre több virtuális pilóta panaszkodik arról, hogy partnerkapcsolatok dőlnek dugába, mivel az érdekelt cégek inkább a valódi sztárpilóták iránt érdeklődnek. Sőt, olyanokról is olvasni lehet, hogy egy-egy ismert név miatt konkrétan kigolyóznak a mezőnyből sim-versenyzőket.

„Összehoztam egy megállapodást a Nos Energyvel a World of Outlaws late model versenyre” – írta az iRacing-es Kevin Dedmon. „Ricky Stenhouse Jr. is nekik vezetett, végül engem mégsem engedtek indulni, mert védeni kell az igazi versenyzőket.”

Az érem másik oldalán pedig ott vannak azok a pilóták, akik önszántukból nem vennének részt szimulátoros futamokon, a szponzorok miatt azonban mégis kénytelenek monitor mögé ülni.

Jó példa erre a hozzáállására az eNASCAR Pro Invitational Series április 5-ei futama.

A valódi versenyzők számára kiírt széria bristoli fordulóján Clint Bowyer és Bubba Wallace ütköztek. Az incidenst követően pedig utóbbi pilóta annyit mondott:

„Na ez az, amiért nem veszem komolyan ezt a szart. Bye-bye és béke.”

Walllace ezután faképnél hagyta a versenyt, majd később így írt Twitterén:

„Bahaha, behalok az értesítéseimen. Jó sok ember napját tönkretettem azzal, hogy kiléptem….egy videójátékból! Bahaha. Egy videójátékból. Durva ez az átkozott karantén.”

Nem véltelen, a kommentszekciókat böngészve is egyre több kritikát olvasni arról, hogy az éles versenyzők közül sokan szemmel láthatóan egyáltalán nem veszik komolyan a futamokat és csak bohóckodnak, amivel ledegradálják a szimulátoros srácok küzdelmeit is.

Jelen időszakban mindenki próbál életben maradni és a körülményeket a lehető legjobban a saját javára fordítani, beleértve az esportba invesztáló cégeket is.

Az is tiszta sor, hogy a virtuális futamok nézettségét, ezáltal pedig a bevételt is a közismert nevek hozzák.

Ugyanakkor egyáltalán nem lenne szabad miattuk az iRacing és társai világában mozgó srácokat beáldozni, csak azért, mert nem engedik nyerni a sztárokat.

Őszintén reméljük, hogy a fentiek csak elszigetelt esetek, mivel kár lenne, ha az ilyen botrányok tendenciává válnának, árnyékot vetve a jelen helyzetben több, mint hiánypótló esportra.