Már az IndyCar májusi szezonkezdése is veszélybe került

Már az IndyCar májusi szezonkezdése is veszélybe került
credit:IndyCar

Az Amerikai Járványügyi Központ (CDC) közzétette legfrissebb javaslatát, miszerint az elkövetkezndő nyolc hétben ne rendezzenek ötvennél több embert megmozgató eseményt.

Az IndyCar szempontjából ez azt jelentheti, hogy veszélybe került a jelenleg tervezett, május 9-ei szezonnyitó.

A széria a koronavírus-járvány miatt már törölte a naptár tervezett első négy (St. Pete, Barber, COTA és Long Beach) fordulóját.

Az érintett futamok közül jelen állás szerint csak utóbbi, kaliforniai utcai helyszín lóg a levegőben, mivel a promóterek továbbra is keményen hajtanak azért, hogy új időpontot találjanak az “utcai pályák Indy 500-ának”. Az esély ennek megvalósítására azonban reálisan nézve rendkívül elenyésző.

Az IndyCar eddig abban bizakodott, hogy a 2020-as idényt az Indianapolis Motor Speedway road vonalvezetésén május 9-ére datált GMR Grand Prix-vel rajtoltathatja el. Ezután pedig zavartalanul megkezdődhet a felkészülés a május 24-ei Indy 500-ra is.

A CDC javaslata alapján viszont a road futam, valamint a legendás ötszáz mérföldes verseny edzései és kvalifikációja máris kérdőjelessé vált, lévén addig csak bő hét, illetve nyolc van hátra.

A helyzet egyelőre rendkívül bizonytalan, ennek ellenére az IMS legfrissebb sajtóközleményében leszögezte, a terv még mindig az, hogy az Indy 500 az előzetes program szerint zajlik le.

“Tisztában vagyunk a CDC azon átmeneti javaslatával, amely szerint az ötven embernél több embert megmozgató rendezvényeket fel kell függeszteni az elkövetkezendő nyolc hétben. A legfontosabb feladatunknak tekintjük a közegészség védelmét, miközben a 104. Indianapolis 500 megrendezését továbbra is május 24-én tartjuk számon. Folyamatosan követjük a mostani dinamikus események alakulását a szövetségi, állami, helyi és közegészségügyi hivatalok koordinálása alatt. Minden esetre tervezünk, felkészülünk és készen fogunk állni a GMR Grand Prix, valamint az Indy 500 lebonyolítására, amint a COVID-19 által kialakult helyzet lehetővé teszi.”



hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy