A NASCAR legkínosabb autói – ÚJRATÖLTVE

A legkínosabb NASCAR-autók – ÚJRATÖLTVE
credit:Pfizer


A szponzorok úgy kellenek, mint egy falat kenyér, még akkor is, ha ebből néha elég kínos végeredmény születik. Az alábbiakban a NASCAR történetének, legviccesebb, legötletesebb és igen, legmegdöbbentőbb autódizájnjai közül szemezgetünk.



1. K, mint kínos

A financiális problémákkal küzdő Tommy Baldwin Racing érthető módon boldog volt, amikor sikerült megszerezniük a Sephora támogatását. A csapat 36-os számú Chevrolet-jét vezető, veterán Mike Bliss azonban már gyaníthatóan nem boxolt örömittasan a levegőbe, amikor megtudta, hogy a NASCAR Cup 2010-es, Las Vegas-i versenyén milyen autóval kell pályára lépnie.

A francia kozmetikai cég ugyanis úgy döntött, hogy a szóban forgó versenygépet Kim Kardashian általuk forgalmazott parfümje reklámkampányának részévé teszik, aminek hála szegény Bliss munkaeszközét nem elég, hogy rózsaszínre pingálták, de még a celebasszony arcképe is ott virított az autó elején.

A festés még csak szerencsét sem hozott a 2002-es NASCAR Truck Series bajnoknak: a kvalifikáción csak a 30. helyet szerezte meg, míg a 267 körös futamot a 135. körben fel kellett adnia baleset miatt.


credit:NASCAR

2. Kis kék átok


Van olyan helyzet, amikor nem túl célszerű egy pilótának nyilatkozatában arról regélnie, hogy milyen keményen is versenyzett a legutóbbi futamán.

2001-ben a Roush Racingtől távozó Valvoline helyét új szponzor vette át a Pfizer gyógyszergyár által forgalmazott Viagra képében. A szerződés következtében a csapat akkor 42 éves versenyzőjére, Mark Martinra hárult a – hogy is mondjuk, nem túl hálás feladat -, hogy promótálja a kis kék pirulát. A létező összes platformon, vagyis a nyomtatott sajtótól kezdve a televíziós reklámokig, szegény Martin díszelgett az óriási Viagra felirattal díszített #6 Chevy-jével együtt, így nem csoda, hogy hamarosan az Egyesült Államok leghíresebb komikusainak céltáblájává vált és olyan örökbecsű egysorosok születtek, mint például az alábbi Larry the Cable Guytól:

„Tudták, hogy a Viagra-autó az egyetlen, amelyiknek belül is van ablaktörlője?” 

A Viagra csak 2004 végéig húzta szponzorként, miközben a márka égisze alatt versenyzett autó mindössze csak kétszer látta meg elsőként a kockás zászlót.

A kék pirula egyébként 2020-ban ismét megjelent szponzorként a NASCAR Pinty’s Seriesben versenyző Alex Tagliani autóján.


credit:NASCAR

3. Pihe-puha babapopsi


A kisgyermekek bőrének ápolására kifejlesztett popsikrém, a Boudreaux’s Butt Paste 2004-ben volt a NASCAR Cupban szereplő Donlavey Racing szponzora, emellett pedig a másodosztályt képező Busch Seriesben (ma Xfinity) versenyzett egykori iskolaigazgató, Kim Crosby főtámogatója. Utóbbi hölgy NASCAR pályafutása egyébként nem lett hosszú életű; mindössze tíz futamon rajtolt el, ebből pedig csak egyszer – méghozzá debütáló futamán, a 2004-es, tavaszi, talladegai fordulón – zárt körön belül, kétszer viszont idő előtt kiintette a versenyigazgatóság, mivel túl lassúnak ítélték.

A márka egy év után távozott a NASCAR-ból, de már ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy az autóik festése legendává váljon.

Ami pedig Crosby-t illeti, a 2006-os milwaukee-i verseny után – amelyen az utolsó helyről rajtolva végül az utolsó előttiként zárt – felhagyott a stock-carozással és a monster truckok között próbált szerencsét.


credit: Legends of NASCAR

4. A hit nevében


Bár nem szponzorációs kötődésű, de kétségkívül unikum.

Morgan Shepherd első NASCAR futamát 1970-ben teljesítette, összesen 19 alkalommal látta meg elsőként a kockás zászlót, utolsó győzelmét pedig 1993-ban, Atlantában szerezte, amivel a Cup történetének második, legidősebb győztesévé vált (51 év, 4 hónap, 27 nap). 

Emberünk nem éppen hétköznapi élettörténetéről már ebben a cikkben bővebben értekeztünk, így jelen témánk szempontjából csak azt a tényt emeljük ki, hogy Shepherd mélyen vallásos, és felszentelt lelkészként máig gyakran tart istentiszteletet arra fogékony kollégái számára is.

Az észak-karolinai Fergusonból származó pilóta saját csapatot is alapított Shepherd Racing néven saját magával a volán mögött, a közvélemény előtt azonban inkább a Victory in Jesus Racingként hivatkoztak magukra, amely nevet a 2003-as részidős Busch Series szezonban hivatalosan is használtak (bár sok győzelmet nem szereztek: kilenc nevezésből csak négyszer tudták kvalifikálni magukat, legjobb eredményük pedig két 40. hely volt).

Jézusba vetett hite pedig természetesen a versenygépén is jól látható volt a „Racing with Jesus” felirat formájában. Nem tudom, ki, hogy van vele, de van ennek valamiféle furcsa, mondhatni morbid mellékzöngéje, pláne 300 km/h-s tempó mellett.


credit:NASCAR

5. Minden a szponzortól függ….


A Chip Ganassi Racing 2017-tel bezárólag, negyed évszázadra visszatekintő partnerkapcsolatot ápolt a Target áruházlánccal, aminek révén olykor más, a céggel összefüggésben lévő márkák is teljes egészében uralták a NASCAR-ban és az IndyCarban szereplő autóik festését. Ebből adódóan a Cup 2013-as, richmondi versenyén Juan Pablo Montoya #42 Chevy-je – és persze overálja – a Depend felnőttek számára készülő pelenkáját népszerűsítette.

credit:Chip Ganassi Racing

6. Players gonna play play play play play


Szintén Ganassiék és a Target jóvoltából Montoya a 2012-es, kansasi NASCAR Cup versenyen Taylor Swiftet is pályára vihette, persze csak a kisasszony képmása formájában. A promóció apropóját az adta, hogy Swift Red című albumának deluxe verziója a verseny másnapján jelent meg és kizárólag a Target üzleteiben lehetett megvásárolni.

A ‘Shake it off’ előadója az IndyCar 2015-ös, detroiti duplafordulóján is megjelent. Az akkor Tony Kanaan által vezetett #10 Dallara-Chevy kiemelt támogatója ugyanis Swift lemezkiadója, a Big Machine Records volt, akik ezt a hölgy helyi koncertjének promótálására használták fel.

A stílszerűen csajos festést kapott autón- amelynek hivatalos elnevezése erre az alkalomra a #10 Taylor Swift Chevrolet volt – nem csak a Grammy-díjas sztár világkörüli turnéja, a ‘The 1989 World Tour’ felirata kapott helyet rózsaszín-kék neon színekkel, hanem még a művésznő tulajdon arcképe is.

Kanaan pedig ha már játszani kell, akkor nagyban játszik, így Swift fotója még a tűzálló overáljának hátán is ott virított.


credit:Chip Ganassi Racing

7. Pindúr pandúrok


A kilencvenes években számos csapat élvezhette a népszerű Cartoon Network támogatását a Diamond Ridge Racingtől kezdve a Melling Racingen át a Galaxy Motorsportsig.

Az évek során olyan pilóták ülhettek be a rajzfilmcsatorna kétdimenziós hőseivel kipingált autókba, mint Jeff Green, vagy a rendkívül jó nevű Lake Speed, de egészen 2000-ig kellett várni arra, hogy valaki egy teljes szezont futhasson egy Cartoon Network által pénzelt gárdánál. Ez a versenyző Wally Dallenbach Jr. volt, aki egyetlen top 10-es helyezést tudott csak összehozni, míg a CN – bár nem közvetlen emiatt – az idény végén távozott a NASCAR-ból.


credit:NASCAR

8. Gáz és fék


Kurt Busch 2012-ben hajtott pályára a Talladega Nights által inspirált autóval.Az egykori NASCAR Cup bajnok – aki 2014-ben az Indianapolis 500 legjobb újonca is lett – az alacsony költségvetésű Phoenix Racing versenyzője volt ekkoriban és ebből adódóan folyamatosan anyagi nehézségekkel küzdött. Többek között ez adta az isteni szikrát, hogy a NASCAR királykategóriájának tavaszi – hát hol máshol, mint – talladegai futamán Ricky Bobby híres, önmaga által szponzorált festésével ruházzák fel a #54 Chevy-t.

Az odáig vezető út azonban nem volt egyszerű. Busch akkori barátnője, Patricia Driscoll két hónapig dolgozott azon, hogy minden, ehhez szükséges engedélyt megszerezzen.

A Talladega Nightsot jegyző Sony Pictures illetékesei eleinte lepattintották a festés valóságba átültetésének ötletét, Driscoll viszont nem adta fel és meg sem állt a stúdió elnökéig, aki meglepetésre – pláne az alsóbb szintektől kapott, sorozatos visszautasítások után – rajongott az ötletért.

Hiába lett végül megnyerve a Sony, ahhoz, hogy Busch Ricky Bobby-színekben pompázva versenyezhessen, még számos, további engedélyre szükség volt, lévén annak valamennyi négyzetcentimétere le volt védve.

Az autón látható puma képének felhasználására egyből két embernek kellett rábólintania: a Karen névre hallgató állat tulajdonosának, valamint a fotósnak, aki megörökítette (mármint a pumát). Rajtuk kívül szükség volt a filmben szereplő autón látható valamennyi cég aláírására, amellyel egyetértettek abban, hogy az ő logóik a való életre vetített festésen NEM szerepelnek, pluszban pedig a Ricky Bobbyt alakító Will Ferrell menedzsmentjének áldását kellett adnia arra, hogy Busch vezethesse a járművet.

Driscoll végül minden esetben sikerrel járt, a tökéletes illúzióhoz pedig a Phoenix Racing is hozzájárult, miután a csapatrádióban a legtöbbször csak Ricky Bobbynak szólították Buscht, amire a pilóta a filmből vett idézetekkel reflektált. Ami a szakmai részét illeti, a futam már nem a legjobban alakult számára, és hiába haladt vezető pozícióban is, a verseny hajrájában történt megpördülése miatt végül csak a 20.-ként ért célba.


credit:NASCAR

+1. Amikor a művészet másolja az életet


Ugye mindenkinek megvolt a South Park NASCAR-t gyepáló, Csóró és hülye című epizódja? Az a rész, amelyben a wannabe versenyző Eric Cartman autóját a hüvelyviszketés enyhítésére szolgáló Vagisil szponzorálta?



Nos, ez a „házasság” a valóságban már jóval korábban – egészen pontosan a szóban forgó South Park rész bemutatója előtt négy évvel – megszületett, hol máshol, mint a világ egyik legőrültebb sorozatában, vagyis a hosszútávú versenyek paródiájaként is ismert 24 hours of LeMons-on.

Csak, hogy nagyon röviden szemléltessük, miről is van itt szó: a LeMons-ra nevező autók felkészítésének összege nem haladhatja meg az 500 dollárt, a technikai ellenőrzés során pedig a bírák rizsporos parókát viselnek. A csapatok versenyt űznek abból, hogy ki tudja ötletesebben kidekorálni a járműveket, így az évek során látható volt négykeréken guruló cápa, akvárium, Viking-hajó, sőt, még a Star Trekből ismert Borg kollektíva is. Lényegében ez az esemény a motorsport low-budget Halloween-je.

A Team Vagisil a 2006-os LeMons-on egy 1981-es Toyota Celica Wagonnal indult, a szlogenjük pedig stílszerű volt és egyben mindent vitt:

‘Viszketünk a győzelemre’.








Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy