Joey Logano az idei NASCAR Cup-szezon első duplázója

Joey Logano az idei NASCAR Cup-szezon első duplázója
credit:NASCAR

Idei második győzelmét aratta Joey Logano a Phoenix Racewayen.

A 2018-as Cup-bajnok két héttel ezelőtt Las Vegasban sárga zászló alatt nyert, most, Arizonában pedig overtime-ban sikerült felülkerekednie a mezőnyön.

A Team Penske versenyzője mögött Kevin Harvick ért célba, de befért még a top 5-be Kyle Busch, Kyle Larson, valamint Clint Bowyer is.

Logano útja nem volt sima főkategóriás karrierje huszonötödik győzelméig.

A második szakaszban szabálytalan pitkiállás miatt száműzték a mezőny legvégére, később pedig egy hosszúra nyúlt pitkiállás is hátráltatta az emelő meghibásodása miatt.

„Volt néhány jó restartunk, aminek köszönhetően vissza tudtunk térni a versenybe” – nyilatkozta a leintés után Logano, aki a 316 körből összesen 60-at töltött az élen. „Kellett hozzá egy kis agresszivitás is, mivel tudtam, hogy Kevin [Harvick] nagyon keményen fog harcolni. Az utolsó harminc perc, vagy inkább egy óra nagyon intenzív volt, annyi minden történt. Nem is lehetnék büszkébb a csapatra, két győzelmet máris elkönyvelhettünk, pedig még csak négy futam telt el.”

Harvick megnyerte az első szakaszt, összességében pedig 67 körön át haladt az élen a teljes futam során, második helye révén ráaásul a mezőnyben már csak egyedül ő mondhatja el magáról, hogy az idei szezon eddigi valamennyi versenyét a top 10-ben zárta.

A második szakaszt megnyert Brad Keselowski végül csak a tizenegyedikként fejezte be a versenyt.

A Team Penske 2-es számú Fordját vezető amerikai a 64-ik körben egy balesetbe is belekeveredett csapattársával, Ryan Blaneyvel, valamint a Joe Gibbs Racinget szolgáló Denny Hamlinnel együtt.

A trióból egyedül csak Blaney nem tudta folytatni tovább a futamot.

Szintén nem ez lesz a kedvenc versenye Ricky Stenhouse Jr.-nak sem. A JTG Daugherty Racing pilótája először az 52. körben csattant a falnak, a futam végén pedig Joe Hunter Nemechekkel is összeakadt, ami előidézte az overtime-befutót.
Stenhouse Jr. nevét az eredménylista huszonkettedik helyén találhatjuk csak.

Szintén idő előtt véget ért a nap többek között a 131. körben falazott Austin Dillonnak és a 282. körben történt restart után balesetezett Martin Truex Jr.-nak is.

Akadtak azért olyan versenyzők, akik pozitívan értékelhetik a viadalt.

Larson és Bowyer egyaránt idei első top 5-ös helyezésüket érték el, a kilencedikként rangsorolt Cole Custer pedig főkategóriás karrierje hetedik futamán máris a legjobb tíz között ért célba.

Érdekesség, hogy a 2020-as Cup-szezon eddigi négy futamán összesen tizenhét versenyző tudott top 5-ös befutót produkálni. Erre utoljára 2001-ben volt példa.



hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy