Az autósport történetének legőrültebb női versenyzője

Az autósport történetének legőrültebb női versenyzője

A Georgia államból származó Louise Smith már egészen gyerekként az autók megszállottjává vált, és minden álma az volt, hogy egy szép napon ő maga is megtanul vezetni.

Sokáig kérlelte az édesapját, hogy segítsen neki ebben, de a válasz minden esetben nemleges volt, mondván egy lánynak inkább a főzőtudományt kell elsajátítania.

Louise azonban nem fogadta ezt el és egy napon, alig tizenegy évesen elkötötte a család T-Modeljét, amivel fel-alá kezdett furikázni a farmjukon. Mindezt igazán élvezte egészen addig míg nem realizálta azt az aprócska tényt, hogy fogalma sincs arról, miként kell a járművet megállítani és végül a baromfiketrecek kellős közepébe hajtott. Az autó csúnyán összetört, de Louise sértetlenül megúszta a kis kalandját, ha nem számoljuk bele azt a pár atyai pofont, amit akciójáért később kapott.

Az elkövetkező években a harsány természetű Smith-ből a helyi közösség igazi bajkeverője vált, aki autóvezetői képességeiről leginkább a rend őrei elől menekülve tett tanúbizonyságot.

A későbbi NASCAR-alapító Bill France Sr. 1946-ban, az egyik helyi stock-car futam promótereként érkezett a Greenville-Pickens Speedway-re, az esemény iránti érdeklődés mértéke azonban egyáltalán nem nyűgözte le.

Az üzletember sebtében válságértekezletet hívott össze a pálya alkalmazottaival annak érdekében, hogy közösen találjanak megoldást arra, miként lehetne a hátralévő rövid idő alatt még több nézőt a futamra csábítani.

Tudták, hogy az emberek figyelmének felkeltéséhez valamivel igazán fel kell rázni a show-t” – emlékezett vissza a neves sporttörténész, Mike Bell. “Ötleteltek egy darabig, míg valakinek a fejében kippatant az isteni szikra és így szólt: ‘Ültessétek autóba Louise Smith-t. Az a lány egy valódi őrült, bármit elvezet.”

Smith a volán mögött volt igazán boldog (credit: International Motorsports Hall of Fame)

France Sr.-t igazán kíváncsivá tették a félelmet nem ismerő nőről szóló történetek, így a megbeszélés után úgy döntött, személyesen keresi fel.

Louise és férje, Noah ezidő tájt egy roncstelepet üzemeltettek Greenville-ben, alig egy mérföldnyire a pályától. Bár az asszony élt-halt az autókért, furcsa módon egészen addig a napig még csak nem is látott közelről egyetlen versenyt sem. France ajánlatát azonban nem utasíthatta vissza.

“Akkoriban a kis, regionális versenyeken 300-400 ember már nagy tömegnek számított, Bill pedig úgy vélte, hogy én, mint nő még több embert tudnék a lelátókra ültetni” – emlékezett vissza egy 1975-ös interjújában Louise.

Hogy mennyire igaza volt, azt a verseny napja példázza a legjobban, ahol mihelyst szárnyra kelt Smith indulásának híre, ezrek lepték el a pályát, mert látni akarták, mire megy egy nő a “valódi versenyzők” ellen.

Louise abszolút kezdő volt, olyannyira, hogy még az alapvető szabályokkal – beleértve a zászlójelzéseket – sem volt tisztában.

“A verseny előtt a szervezők azt mondták nekem, hogy ha meglátom a piros zászlót, akkor azonnal álljak meg. A kockásról viszont egy szót sem szóltak.”

A leintés után minden versenyző, kivéve Smith-t a pitbe hajtot.

“Ott köröztem a pályán, mire a bírák közül valakinek eszébe jutott, hogy azzal indítottak útjára, semmiképpen ne álljak meg addig, amíg nem látom a pirosat. Szóval, belengették csak nekem azt a zászlót, hogy fejezzem már be végre.”

Az érvényes kockás zászló pillanatában Louise a harmadik helyen állt 1939-es Fordjával, amely pozícióját a tudatlanságából fakadó kis közjáték ellenére is megtarthatta.

Curtis Turner, Louise Smith, Bill Snowden és Buck Baker (credit: Legends of NASCAR)

Innentől pedig nem volt megállás, Mrs. Smith-t elkapta a gépszíj és állandó résztvevőjévé vált a regionális stock-car, valamint midget versenyeknek, amelyeken rendre kimagaslóan szerepelt, mi több, már első évében győzelmeket tudott szerezni.

Férje azonban egyáltalán nem támogatta Louise törekvéseit, mi több, egyenesen megtiltotta neki, hogy folytassa a versenyzést. A nőt viszont nem olyan fából faragták, hogy bárki is diktáljon neki, így amint 1947-ben tudomást szerzett az NCSCC Daytona Beach-i futamáról, nem volt rest elkötni Noah nagy becsben tartott Fordját és Florida felé vette az utat.

A versenyen Smith a 13-as rajtszámot kapta, amit rendkívül babonás ember lévén igyekezett elcserélni, de mondani sem kell, nem járt sikerrel. A futam hajrájában úgy is tűnt, a balszerencsés szám átka lesújt rá, miután közvetlenül előtte egy hétautós baleset történt, amelyet már Louise sem tudott elkerülni.

“Hirtelen mindenfelé csak pörgő autókat láttam, mire pedig feleszméltem már a levegőben találtam magam. A kocsim végül a tetején landolt és csak néhány, a segítségemre siető rendőrnek köszönhetően tudtam folytatni, akik voltak olyan kedvesek és a kerekeire fordították. Nem fogják elhinni hányadikként végeztem, a 13.-ként!”

Louise a csúnyán leamortizálódott autót nem vitte haza, inkább azt hazudta a férjének, hogy ellopták. Csak éppen azt nem tudta, hogy a helyi napilap címlapsztoriként hozta a balesetet, így Noah nem csak felesége hollétéről szerzett tudomást, de arról is, hogy miként törte össze kedvenc járművét.

A férfi végül nem csapott balhét, ehelyett kénytelen volt beletörődni abba, hogy neje a volán mögött érzi igazán jól magát.

Egy hillsborough-i modified futamon történt bukása után fél órába telt, mire Smith-t kiszabadították a roncsból. A versenyzőnő kedvét azoban nem szegte a baleset és közvetlenül után már mosolyogva pózolt a totálkáros autó mellett a nézők egy csoportjával. (credit: Legends of NASCAR)

Louise két évvel később, eredeti tervei szerint csak egyszerű nézőként tért vissza a Daytona Beach-i pályára, de nem bírta sokáig ezt a szerepet és az utolsó pillanatban beadta nevezését a NASCAR Stricly Stock (a mai NASCAR Cup őse) fennállásának második fordulójára, ezzel a mezőny harmadik hölgytagjává vált Sara Christian és Ethel Mobley mellett.

Ennek France Sr. hathatós közreműködése révén azonnal híre ment a környéken, a nézőszám pedig hirtelenjében megsokszorozódott.

A 40 körös megmérettetésen végül Mobley érte el a legjobb helyezést a hölgyek közül, miután 11.-ként intették le a huszonnyolc autós mezőnyben, míg Christian a 18., Smith pedig egy baleset után csak a 20. helyen zárt.

Louise végül a modified és midget carok világában találta meg találta meg számításait, igazi sztárrá válva a regionális versenypályákon.

Az elkövetkezendő tizenegy évben harmincnyolc futamot nyert, de nem csak a nőként elért sikereivel vívta ki a figyelmet, hanem a látványos, olykor egyenesen horrorisztikus baleseteivel is, amelyek után előszeretettel pózolt a totálkáros autóban, vagy épp amellett.

A renitens, de tehetséges hölgypilótában rejlő marketinglehetőséget kihasználva France futamonként 150-200 dollárt fizetett Smith-nek csak azért, hogy egyáltalán beüljön a volán mögé, ezzel garantálva a szintén a NASCAR által felügyelt versenyek tömött lelátóit Alabamától kezdve Kanadáig.

Annak ellenére, hogy saját bevallása szerint a férfiak soha nem látták igazán szívesen a versenyeken és nem egyszer szándékosan balesetekbe hajszolták, a pályán kívül mégis igazi barátságokat alakított ki. Bandázásai olyan nagyágyúkkal, mint Ralph Earnhardt, Bill Snowden, Buddy Shuman, Curtis Turner, Buck Baker és Lee Petty legendássá váltak.

“Egy csapatban utazgattunk, ha az egyikünknek volt egy darab hot-dogja, azt is egyenlő arányban elosztottuk” – nyilatkozta egyszer Louise. “A pénz semmit sem számított, na nem mintha olyan nagyon dúskáltunk volna benne. Már akkor nagyon költséges volt ez a sport, ezért néha egyenesen úgy tűnt, hogy minél többet versenyzünk, annál kevesebb jut belőle. Emlékszem, egyszer Buck [Baker], Lee [Petty] és én a zsebeinkben lévő aprót adtuk össze, hogy egy burgert és egy kólát tudjunk venni.”

Louise a kétezres évek elején

A legendák szerint egyszer Smith még a jegygyűrűjét is zálogházba adta pusztán azért, hogy kifizesse az egyik versenyzőtársa óvadékát, akivel az egyik futam után, a kocsmában keveredett tettlegességig fajuló vitába.

Louise-t 1999-ben a történelem során első nőként választották be a Nemzetközi Motorsport-hírességek Csarnokába.

A 2017-es Verdák 3. című animációs filmben pedig róla mintázták Louise Nash karakterét.

“Egyszerűen csak vadnak születtem. Kipróbáltam magam ápolónőként, pilótaként és kozmetikusként is, de egyik szakmában sem voltam jó. Attól a pillanattól fogva viszont, hogy először versenypályára léptem, tudtam, ezt akarom csinálni. Nagyon sok futamot nyertem és nagyon sokszor össze is törtem az autót. Többször tértem vissza a halál torkából, nincs olyan csont a testemben, amit ne törtem volna el legalább egyszer. De tudják mit? Soha, semmit nem bántam meg, mert a szívemet-lelkemet beleadtam” – mondta 2000-ben.

Louise Smith hosszú betegség után 2006-ban, 89 esztendős korában hunyt el.



hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy