JR Hildebrand berágott a McLarenre

JR Hildebrand berágott a McLarenre
credit:IndyCar

Immár hivatalosnak tekinthető, hogy Jimmie Johnson az Arrow McLaren SP-nek köszönhetően részt vesz az IndyCar áprilisi, alabamai tesztjén.

A legfrissebb hírek szerint a csapat már meg is szerezte magának a hétszeres NASCAR Cup bajnokkal összeforrt 48-as rajtszámot, amely eddig a Dreyer & Reinbold Racingnél volt.

Mindez azonban azt is jelenti, hogy a McLaren zsinróban immár második alkalommal orozza el JR Hildebrand autójának számát.

Az amerikai versenyző 2018-ban a DRR 66-os Dallara-Chevyjét vezette az Indy 500-on, a következő évben azonban búcsút inthetett ennek a jelölésnek. Zak Brownék ugyanis történelmükre hivatkozva elkérték a 66-ost, mondván az 1972-es Indy 500-on is ez virított a Mark Donohue által vezetett, győztes McLaren-Offyn.

A legendás verseny tavalyi felvonásán Hildebrand már a 48-as számmal hajtott pályára, amitől immár szintén elköszönhet.

A 32 éves pilóta viccesen ki is fakadt a Twitteren:

„A francba már! Először Fernando Alonso csap le a 66-osra, most pedig Jimmie Johnson csórja el a 48-ast. Mit képzelnek ezek a srácok, kik ők?”

Hildebrand „panaszára” később Alonso reagált is:

Én a 14-est akartam, de van egy másik srác … Nem emlékszem a nevére” – poénkodott a spanyol, a tweet végére betaggelve a szóban forgó Tony Kanaant.

Ekkor JR rögtön figyelmeztette is a brazilt, mondván a mclarenesek kipécézték maguknak az ő rajtszámaikat

Hildebrand egyelőre nincs bejelentve az idei Indianapolis 500-ra, de az előzetes hírek szerint nagy valószínűséggel a DRR-rel tér vissza.