Matt Damonnal rajtol el az IndyCar „hősies” reklámkampánya

Matt Damonnal rajtol el az IndyCar „hősies” reklámkampánya

Nem mindenki képes 386 km/h-val száguldani, 5 cm-re a talajtól. Az ellenfelektől. A kudarctól. Nem mindenki képes megbirkózni egy 700 kg súlyú állattal szervókormány nélkül, miközben 5 G-erő nehezedik a nyakra, közelharcot vívva húsz másik fenegyerekkel.”

A fenti szavak az Oscar-díjas Matt Damon narrációjában hangzottak el az NTT IndyCar Series vadonatúj, 2020-as promóciós kampányának, az „A Differenet Breednek” első kisfilmjében.

Ahogyan az elnevezés is sugallja, a chicagói Schafer Condon Carter ügynökség közreműködésével megszületett projekt során arra helyezik a hangsúlyt, hogy megmutassák, az IndyCarban szereplő pilóták mennyire különböznek az átlagemberektől.

„Nyomatékosítani akarjuk, hogy mi teszi az IndyCart olyan különlegessé nem csak a motorsportban, de az egyetemes sportvilágban is” – mondta SJ Luedtke, az IndyCar marketingért felelős alelnöke. „Ők a sportolók, mi vagyunk a sport. Hisszük, hogy különleges embernek kell lenni ahhoz, hogy meg tudjon birkózni [az IndyCar kihívásaival]. Egy teljesen más embertípust igényel, aki azt csinálja, mint a mi srácaink és lányaink.”



A kampányban számos jelenlegi IndyCar-pilóta szerepet kap az ötszörös bajnok, 39 éves Scott Dixontól kezdve az új generáció feltörekvő képviselőiig, mint amilyen a 20 esztendős Patricio O’Ward, valamint a még mindig tinédzser korban lévő, de már a bajnokság valaha volt legfiatalabb pole-osaként és futamgyőzteseként jegyzett Colton Herta.

„Ez a kampány teljesen eltér a korábbiaktól” – folytatta Luedtke. „Egy fiatalosabb brand felé fordulunk és elmondjuk a történetet a sportunkat övező veszélyekről. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy növeljük a biztonságot, ugyanakkor még mindig a kockázat különböztet meg bennünket és sportolóinkat bármelyik más atlétától, különösen a mainstream sportvilágban.”

A régebbi promóciók során egy adott vonalon maradtak a teljes idényben, idén viszont már számos történetszálat érinteni fognak. Ezek nincsenek előre lefixálva forgatókönyvszerűen, az „A Different Breed” ugyanis idomulni fog a szezon valós időben történő eseményihez.



hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy