Andrettiék szponzora átkérte magát Alonso mellé az Indy 500-ra

Immár hivatalosnak tekinthető, hogy az Arrow McLaren SP Fernando Alonsóval a volán mögött nevezi harmadik autóját az idei Indianapolis 500-ra.
A bejelentést követően sokaknak szemet szúrt, hogy a spanyol által vezetendő 66-os számú Dallara-Chevy főszponzora az a Ruoff Mortgage, amely hosszú évek óta az Andretti Autosport partnerének számít.
Annak az Andretti Autosportnak, amely szintén előrehaladott tárgyalásokat folytatott Alonsóval, a szerződés azonban – számos bennfentesnek mondható forrás szerint a Honda vétója miatt, amit viszont később Michael Andretti vehemensen tagadott – nem materializálódott.
A Ruoff Mortgage 2017-ben Takuma Sato Indy 500-at nyert autójának főtámogatója volt, a most kezdődő szezonban pedig Colton Herta gépének szponzora lesz minimum hat futam erejéig az AA flottáján belül.
Éppen ezért is volt meglepő a vállalat nevét most az AMSP hivatalos sajtóközleményében Alonso 66-osa mellett látni.
Az Autosport a rejtély megoldását keresve egyből a legilletékesebb személyhez, azaz Zak Brownhoz fordult.
„Nyilvánvalóan a Ruoff Mortgage Michael Andretti partnere” – válaszolta az üzletember. „Michael a barátom, egyben az üzlettársam is Ausztráliában [a Supercarsban a Walkingshaw Andretti United csapat formájában]. Ahogyan tudom, ő is tárgyalt Fernandóval, a Ruoff pedig valami igazán látványos, ütős dolgot keresett, hogy növelje a megjelenését. Amikor a megállapodás nem jött össze, a Ruoff megkérdezte Michaelt, hogy bánná-e ha követnék Fernandót, mivel tudják, hogy ő hatalmas figyelmet fog vonzani.”
Brown szerint Andrettinél már az összes szponzori szerződés le van fixálva mind a hat, Indianapolisban indítandó autója esetében. Ennek révén nem tudott a Ruoffnak olyan ajánlatot tenni, ami jelentőségében megközelítette volna az Alonso támogatásával járó lehetőséget.
„Michael áldását adatt a programunkra, így megvan a szerződésünk a Ruoffal. Izgatottak vagyunk, hogy magunk mellett tudhatjuk őket a Május Hónapban.”

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough